természettudomány

11 hónapja
Kiss Anna
Matek, fizika és kémia területén is megmérettette magát diákévei során Hunyadi Marcell Dávid, aki tizenegyediktől a biológia iránt is elkezdett érdeklődni. Úgy tűnik, jó döntés volt, aranyérmes lett ugyanis a nemzetközi diákolimpián. Orvosnak készül, kutatni szeretne a jövőben. Bioinformatikával foglalkozhat az SZBK-ban.
1 éve
Hajó Edina
Latin Amerika és a Karib térség nagykövetei, kutatói és oktatói találkoznak a héten Szegeden. A városunkban tartott nemzetközi konferencia célja, az együttműködésen és eszmecserén túl a felsőoktatási intézmények közötti kapcsolatok elmélyítése.
1 éve
A lehulló meteorok pályájának kiszámítását és a becsapódó meteoritok megtalálását segíti az a kamerarendszer, amelynek első elemét a szakemberek március elején telepítik Mátraszentimre közelében, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetének Piszkéstetői Obszervatóriumánál.
1 éve
Timár Kriszta
Szeged - A Nobel-díj előfutárának tartott Balzan-díjat vehette át november végén Kondorosi Éva, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont kutatóprofesszora. Felfedezései, amelyekért az elismerést kapta, a növénytermesztésben, de akár a rákgyógyításban is forradalmi előrelépést hozhatnak. A kutatónő évtizedeken át jóval elismertebb volt nemzetközi szinten, mint hazájában: hamarabb lett az amerikai, mint a magyar tudományos akadémia tagja.
szponzorált tartalom
Mérföldkőhöz ért az atomerőmű-beruházás
Öngyilkosságot kíséreltek meg migránsok egy hajón
A kapitány rendkívüli állapotot rendelt el a fedélzeten.
Díjazták a legjobb konferencia és wellness szállodákat
A szállodák egész éves munkáját értékelő díjat 15. alkalommal adták át pénteken Budapesten.
Cseri Tamás lett az NB I legjobb játékosa
A zalaegerszegi Babati Benjámin találatát pedig az idény legszebb góljának választották.
Meghalt a Szeviép-ügy elsőrendű vádlottja
Július 8-án tárgyalja harmadfokon a Pécsi Ítélőtábla a Szeviép-ügyet, azonban az elsőrendű vádlott időközben elhunyt.
Vörös festékkel gyalázták meg Horthy Miklós szobrát (videó)
Hegedűs Lóránt: a támadás kegyeletsértő és templomgyalázó cselekedet volt.
Thiago már fél lábbal Liverpoolban van
Gyakorlatilag már biztosra veszik, hogy Angliába igazol a Bayern München spanyolja.