testnevelés

1 éve
Kiss Anna
Csengele - Lantos Istvánt a megye legeredményesebb testnevelő pedagógusának választották a napokban. Azt mondja, álmodni sem mert ilyen elismerésről, de ez nemcsak az ő érdeme: komoly pedagógusi összefogás áll a siker mögött.
2 éve
Becsei Dávid
A gyermekkori univerzálisság az egész életére kihatott. Halk szavú, emberséges pedagógusként jellemezte magát. Tanárai az önállóságra nevelték, ezt a hitvallást ő is átvette. Negyven évig volt a Textilipari Szakközépiskola testnevelő tanára. Lalia András mesélt gyermekkoráról.
szponzorált tartalom
Mérföldkőhöz ért az atomerőmű-beruházás
Elhanyagolt porták, előkertek – Fotók
Szeged-szerte csodaszép kerteket, előkerteket láthatunk, de nem mindenkit foglalkoztat környezetének állapota.
Vásárhelyi Fidesz: Az emberek felháborodása megfutamodásra kényszerítette Márki-Zay Pétert
A vásárhelyi Fidesz szerint Márki-Zay Péter visszavonulót fújt a spiclitörvénnyel, de továbbra is a vásárhelyiekre akarja erőltetni – írták a lapunkhoz eljuttatott közleményben.
Koronavírusos lett a brazil elnök, Jair Bolsonaro
Pozitív lett a vírustesztje – ezt ő maga jelentette be a sajtónak kedden.
Óriási őshal kövületére bukkantak Argentínában
Nagy állkapcsában több centiméteres, tűéles fogak sorakoztak.
Július 9-től látható a mozikban A mi Kodályunk (videó)
A film a zenetudós, népzenekutató és zeneszerző kevéssé ismert fiatalkorát dolgozza fel.
Fernando Alonso visszatér a Forma-1-be
Úgy tudni, a McLarenhez távozó Daniel Ricciardo helyét veszi át.