Hallgassa élőben!

Törökország

11 éve
Törökország vissza fogja kérni Olaszországtól Szent Miklós csontjait, amelyeket a második évezred kezdete óta Bari városának a szentről elnevezett székesegyházában állítottak ki - idézi a kulturális minisztérium szavait a pénteki török sajtó.
11 éve
Elítélte egy török lap főszerkesztőjének meggyilkolását hétfőn a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) és a Délkelet-európai Médiaszervezet (SEEMO), s úgy vélte, hogy az ilyen bűntettek elkövetőit felbátorítja a hatóságok médiaellenes kirohanásai által keltett légkör.
11 éve
Afgán katonák tucatjai vesznek részt tűzszerész-, hegymászó- és gerillahadviselés elleni kiképzésen a török hadsereg kommandósainak egyik kiképzőközpontjában - közölte pénteken a központ parancsnoka.
11 éve
Törökország - Két kurd meghalt, többen megsebesültek azt követően, hogy kedden a Mus tartományi Bulanik városában demonstrációt tartottak a legnagyobb kurd párt betiltása miatt, és helyi boltosok a tiltakozókra támadtak.
11 éve
Agyonlőttek két kurd tüntetőt, többet pedig megsebesítettek a délkelet-törökországi Mus városában kedden, miután helyi bolttulajdonosok rátámadtak a legnagyobb kurd párt betiltása miatt tiltakozókra.
11 éve
Törökország - Meghalt mind az a 19 bányász, aki a nyugat-törökországi szénbányában történt sújtólégrobbanás idején lent volt a tárnában - közölte pénteken az ország munkaügyi minisztere.
Újabb fejlesztések a kisteleki fürdőben
A munkákra a pandémiás időszak ideális lehetőséget biztosított.
Orbán Viktor: a beoltottak száma átlépte a hárommillió főt (videó)
Újabb mérföldkőhöz érkeztünk – tudatta a kormányfő a közösségi oldalán közzétett videóban kedden délután. A beoltottak száma hazánkban meghaladta a 3 millió főt.
Megindult felfelé a Szeged
Fontos három pontot szerzett közvetlen riválisa ellen a labdarúgó NB II. 32. fordulójában a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, amely a kiállítással, 11-essel, sérülésekkel tarkított meccsen 2–0-ra legyőzte a Kaposvárt.
Ötven év alatt ötven nappal lett hosszabb a nyár Magyarországon
Az ősz jelentősen, a tavasz mérsékelten, a tél pedig kisebb mértékben rövidült egy most nyilvánosságra hozott kutatás szerint.
Koronavírusos Sergio Ramos
A csapatkapitány sem úszta meg pozitív teszt nélkül.
Kiderült, mi okozta a delfinek és halak pusztulását Ghána partjainál
Mintegy 200 delfintetemre bukkantak.