utca

3 hónapja
Kiss Anna
63 millió forintot különített el a városvezetés még tavaly ősszel a Vályogos utca felújítására, akkor azt ígérték, hogy tavasszal elkészül a dorozsmai fejlesztés. Azóta is járhatatlan az utca, nemhogy elkészíteni, de még hozzáfogni sem sikerült az illetékeseknek.
1 éve
Csongrád - Arra kérik az Új utcai lakosok a csongrádi önkormányzatot, hogy tiltsák ki onnan a teherautókat. Erről egy interpellációban tájékoztatta a képviselő-testületet a grémium egyik tagja, Laczkó Zsolt.
1 éve
Kovács Erika
Mindszent - Mindszent útjain 1420 kátyú nehezíti a közlekedést - ezt az önkormányzat mérte fel. Évente 30 millióból tömik be az úthibákat, de egy befoltozott kátyú mellett kettő új keletkezik. Tíz milliárd forintba kerülne, ha az összes utca megfelelő alapot és új aszfaltot kapna.
1 éve
Borbola Lilla
Majdnem hatvan éve Fradi-drukker Tandari József, aki a helyi postással együtt Albert Flórián köznek nevezte el a szatymazi zártkertje előtti dűlőt. Az út még egy kis táblát is kapott, de úgy néz ki, nem ez lesz a végleges neve.
2 éve
A tavalyi sikerek után idén újra művészeti alkotásokat visz az utcára a Szegedi Városkép és Piac Kft. (SZVP), ezúttal még több művészt bevonva. A Szeged-Art nevű kezdeményezés révén szegedi alkotók képzőművészeti alkotásaiba és térzenei előadásokba futhatnak a járókelők július 1. és augusztus 20. között.