zaj

1 éve
Arany T. János
Szeged - Folyamatosan érkeznek az észrevételek szerkesztőségünkbe a csütörtökön kezdődött Szegedi Egyetemi Napok miatt. Néhány felháborodott lakó, mint korábban minden évben, rögtönzött utcafórumon zúdította ránk a panaszait. Hívtuk a szervezőt is, aki egy e-mail-címet adott meg, amin üzenhetnek neki.
1 éve
Arany T. János
Szeged - Évek óta, éjjel-nappal felettük köröző kisrepülőgépekre panaszkodik az újszegedi Fésű utca néhány lakója. A szegedi repülőtér vezetője szerint nincs fordulópont az említett hely közelében, lakott terület fölött pedig 1000 láb, 304 méter a minimális repülési magasság.
1 éve
Megoldást nem hoz, ellenben a magánszemélyek érdekeit is sérti az a zajrendelet-tervezet a Jobbik szerint, amit pénteken fogadhat el a közgyűlés. A KDNP-frakció módosító indítványt is benyújtott, szerintük jogellenes az előterjesztés, és akár a politikai nyomásgyakorlás eszközéül is szolgálhat.
2 éve
Felvette a kapcsolatot az algyői zajvédő fal építése ügyében a NIF Zrt.-vel Lázár János országgyűlési képviselő - tudtuk meg Göbl Vilmostól, a Miniszterelnökség sajtószolgálatának munkatársától.
2 éve
Dombai Tünde
Szeged - Egész héten nem aludtak a Hattyas sori gólyatábor hangzavara miatt a környékbeli utcák lakói. Egyeztetnének a következő rendezvényekről, de nincs kivel.
2 éve
Szabó C. Szilárd
Szeged - Nálunk simán nyírják a füvet ünnepnapon a családi házas övezetben és fúrják a falat vasárnap délután a panelban minden következmény nélkül. Nem úgy Németországban, ahol vasárnap és ünnepnapokon nem szabad zajos munkát végezni.
A halfogyasztás megduplázását tervezi az agrártárca
Nő a magyarországi halfogyasztás az utóbbi tíz évben, de még mindig messze az európai uniós átlag alatt van.
15 év fegyházat kapott a lakótársára és családjára, köztük egy csecsemőre támadó szentesi férfi
Jogerősen 15 év fegyházbüntetéssel sújtotta pénteken a Szeged Ítélőtábla azt a szentesi férfit, aki 2013-ban brutálisan bántalmazta lakótársát, majd négy évvel később ámokfutása során saját gyermekeire és édesanyára támadt.
Luca-napi hagyományok, hiedelmek
A hosszú éjszaka miatt a gonosz erők ilyenkor árthatnak legtöbbet varázslataikkal.
Megható kisfilmmel készül az ünnepekre a Müpa (videó)
A maradandó élményeknél aligha létezik szebb ajándék – hirdeti az alkotás.
Kijött Harrison Ford kutyás kalandfilmjének előzetese (videó)
Már szinkronosan is belenézhetünk.
Titkolta születésnapját Tápén, aki december 13-án jött világra
A Gergely-naptár bevezetése előtt az év legrövidebb napja volt december 13.