zápor

5 éve
Szeged - Futószalagszerűen követik majd egymást a záporok, zivatarok a következő napokban Csongrád megyében. Tegnap még nyugodtan otthon hagyhattuk a zakót, a kardigánt, ma azonban zárt cipőre és az esernyőre is szükségünk lesz.
6 éve
Delmagyar.hu
Felhőszakadással és heves zivatarokkal kezdődik a pünkösdi hosszú hétvége, többfelé megerősödhet, helyenként viharossá fokozódhat a szél, de a melegebb helyeken 30 fok körüli maximumokra is számítani lehet.
Kutasi László: Tanár úr a labdarúgópályáról
Ápoljuk a hagyományt: 2019-ben ötvenedik alkalommal rendeztük meg az Év Sportolója gálánkat, ezért minden nap bemutatunk egy-egy díjazottat. Harmadikként a Gyürki Ernő Életműdíjas labdarúgót, Kutasi Lászlót mutatjuk be. Rendhagyó módon tegeződve készítettük vele az interjút.
Az ausztrál kormány az idegenforgalmat újraélesztő csomagot állított össze
Az országban minden 13. munkahely az idegenforgalomra és a vendéglátásra támaszkodik.
Megszentelték a Balatont
Vízkereszt ünnepén Jézus megkeresztelkedésére emlékezve háromszor dobták a keresztet a vízbe, megszentelve ezzel a Balatont és minden élővizet.
Elhunyt Gáspár András sci-fi és fantasy író
Az író 54 évesen, tragikus hirtelenséggel hunyt el.. A nagysikerű M.A.G.U.S. könyvek egyik alkotója volt.
Vasárnap is borult lesz felettünk az ég
Csak elvétve süthet ki a nap, maximum 5 fok lesz.
Idegen fajok árasztják el a Földközi-tengert a Szuezi-csatornán át
A tudósok szerint a következmények pusztítóak lehetnek.