2007.01.03. 15:19
Nem mindenki örül az elkerülőnek
Vegyes érzelmekkel fogadták Csongrádon azt az óévi hírt, hogy 2009-re megépül a 451-es főút várost elkerülő szakasza. A legtöbben örülnek a majdani fejlesztésnek, a vállalkozók viszont attól tartanak, hogy még kevesebben fognak betévedni a városba, mint eddig.
Kovács Géza már várja az elkerülő út építését. Szerinte olyan borzalmasan nagy a forgalom, hogy a gyalogosoknak és a bicikliseknek is életveszély átkelni rajta. Fotó: Bíró DánielNem repes mindenki az örömtől Csongrádon amiatt, hogy belátható időn belül megépülhet a 451-es főút elkerülő szakasza. Mint arról lapunkban beszámoltunk, a közel négymilliárdos beruházás felkerült az országos közlekedésfejlesztési program projektlistájára. Kóka János közlekedési és gazdasági miniszter levélben tudatta Bedő Tamás polgármesterrel, hogy 2008-ban megkezdődhet az építkezés, amihez már most jogerős engedélye van az önkormányzatnak. Mint ahogy a lakosság zöme, az átmenő forgalom által leginkább sújtott csongrádiak is örültek, hogy pár év múlva nem kell kamionzajra ébredniük.
A Vasút utcán élő Dóra Györgyné azt mondta, nagyszerű hír, hogy a teherautók dübörgésétől megszabadulnak, mert már kezd elviselhetetlenné válni az állandó motorzúgás. A Rákóczi Ferenc utcában lakó Kovács Géza szerint olyan borzalmasan nagy a forgalom a várost átszelő főútvonalon, hogy a gyalogosoknak és a bicikliseknek életveszély átkelni rajta. A nyugdíjas férfi hozzátette: reméli, hogy az óévi bejelentés nemcsak egy újabb politikusi ígéret, hanem valóban változnak az életkörülmények.
Mások korántsem örülnek ennyire az építésnek. – Sajnos hallottam. Bízom benne, hogy csúszni is fog az építkezés – reagált lapunk megkeresésére a Vasút utcai pecsenyesütő tulajdonosa. Petró Dezső szerint Csongrád így is egy félig halott város, ha pedig lesz elkerülője, még ennyire sem lesz mozgalmas náluk az élet. Az ő esetében például a forgalom kétharmadát az átutazók jelentik, tehát az áprilisban nyitott üzlet előtt nem túl rózsás jövő áll. Győri Istvánné is biztos benne, hogy meg fog látszani a keresleten az új út megépítése. A Vasút utcai lángososnál már akkor 15 százalékkal csökkent a forgalom, amikor átadták az M5-ös Szegedig tartó szakaszát, 2009-től pedig a vevők felét is elveszítheti azzal, hogy azok nem Csongrádon keresztül utaznak, hanem megkerülik a várost.
A 451-es út városi szakasza mellé települt vállalkozások leginkább a vendéglátásban, a kereskedelemben és a szolgáltatás különböző területein érdekeltek. Működésük feltétele a minél nagyobb vásárlóerő, ami szerintük hiányozni fog, ha kizárólag Csongrád elöregedő, 40 százalékban 60 év feletti lakosságát kell kiszolgálniuk. Fűri Imre, a helyi iparkamara elnökségi tagja az idegenforgalom megerősítésében látja az egyetlen válaszlépést a gondokat is okozó, de egyébként örömteli fejlesztésre. Dósa László, a félegyházi úti Forrás raktáráruház tulajdonosa viszont már amellett érvelt, hogy – függetlenül attól, hogy boltjukat mennyiben érinti majd hátrányosan az átmenő forgalom csökkenése – Csongrád hosszú távon csak nyerhet ezzel a beruházással.