Csongrád és környéke

2007.01.31. 15:19

Somogyi Árpád az MSZP-t is gyógyítja

Az elmúlt négy évben Csongrád egyik alpolgármestere volt Somogyi Árpád piroskavárosi háziorvos. A mostani önkormányzatban az egészségügyi és szociális bizottságot vezeti, valamint a szocialista képviselők alkotta frakciót. Emellett most már ő az MSZP helyi szervezetének elnöke is. Somogyi azt mondja, társadalmi munkát vállalt, segíteni és tanulni szeretne.

Bálint Gyula György

Az MSZP városi elnöke, Somogyi Árpád Bedő Tamás polgármesterrel. Fiatalítani szeretnének. Fotó: Bálint Gyula GyörgyHosszú időn át Fábián György, a Batsányi János Gimnázium igazgatója állt a szocialista párt helyi szervezetének élén. Ő nemrég, megbízatásának lejárta után nem jelöltette magát újból a pártvezetői tisztségbe. Az új kilencfős elnökség és az új pártelnök, Somogyi Árpád kétéves időtartamra kapott megbízást.

A piroskavárosi háziorvosi rendelőből a politikába csöppent orvosnak az a célja, hogy megfiatalítsa a pártszervezetet. Vonzó, nagy érdeklődésre számot tartó programokat terveznek, s számítanak a fiatal értelmiségiek és vállalkozók részvételére. Rendszeresen meg akarják beszélni a szimpatizánsokkal az MSZP ügyeit. A tájékozódáshoz szükséges valamennyi információt megosztják az érdeklődőkkel – a gazdaságot és a EU-t érintőket is – melyek túlmutatnak ugyan a helyi közügyeken, de számolni szükséges velük, például az önkormányzati döntéseknél. Az lenne a jó, ha a fórumokon elhangzó információkból mindenki tudna profitálni. A baloldali értékek megismertetése Somogyi szerint azért is fontos, mert a napirenden lévő reformok miatt a párt vesztett népszerűségéből.

Megkérdeztük Somogyi doktortól, hogy az újabb politikai szerepet vállalva mire számít: több információja lesz az önkormányzati munkához, vagy csak elfoglaltabb lesz?

Azt mondta, a társadalmi munkája lesz több, mivel sem a frakcióvezetésért, sem a pártelnöki munkáért egy fillér sem jár: költségtérítés sem. Úgy gondolja, kevesebb időt von el családjától, három gyermekétől ez a két újabb feladat, mint az előző négy évben az alpolgármesterség. Úgy lát neki a munkának, hogy tanulási lehetőséget lát benne. A fölkínált bizalmat némi gondolkodási idő után fogadta el, tudja, mire számíthat, ugyanis a hála nem politikai kategória. Ugyanakkor azt is tudja, hogy a városban lévő többi párttal együtt lehet Csongrád javáért bármit tenni. Ezért nem harcra, veszekedésre készül, hanem együttműködésre, józan párbeszédre.

Mivel foglalkozása orvos, a gyógyításra, a fájdalmak enyhítésére esküdött fel. A gyógyító emberek körül sok a zavar mostanában, a félreértés is, mert akiknek ez a tiszte, nem jól készítették elő a szükséges változásokat. De ebben is a türelemre, a megértésre kellene törekedni – mondta végül az új pártelnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!