Csongrád és környéke

2007.01.07. 15:19

Utolsó simítások a Kisréti Otthonban

Az utolsó simításokat végzik a csongrádi fogyatékosotthonnál a kivitelezők. A Délépítő Rt. január végén levonul a területről. A közel egymilliárdos beruházásból megvalósult létesítmény környezete is nagyon tetszetős: parkosítottak, elkészült a belső úthálózat, a parkoló, lerakták a járdákat. Lakókat csak májustól fogadhat az intézmény, amit Kisréti Otthonnak neveznének el a város megyei képviselői.

Bátyi Zoltán

Pár hét múlva tábort bont a kivitelező cég, májusban pedig már beköltözhetnek a csongrádi fogyatékosotthon lakói. Fotó: Bíró DánielMár zöldell a frissen vetett fű a csongrádi fogyatékosotthon körül, a 124 férőhelyes komplexum építői pedig az utolsó simításokat végzik. A beruházó megyei önkormányzat eredeti elképzelései szerint már 2006 szeptemberére be kellett volna fejeződnie a kivitelezési munkálatoknak, a határidő azonban módosult, mivel a finanszírozási lehetőségekhez igazodva az építtető többször is változtatásokat kért, a pótmunkák pedig csúszást eredményeztek. Ősszel 2007. április 30-át jelölték meg a műszaki átadás végső határidejeként – ehhez képest négy hét múlva tábort bont a fővállalkozó Délépítő Rt.

A cég főmérnöke, Mészáros András lapunk érdeklődésére elmondta: már csak a helyiségek bebútorozása van hátra, a többi belső munkával és a parkosítással már végeztek. Egyedül a kábeltévé-hálózathoz való csatlakozás maradt tavaszra. A fogyatékosotthon megépítése a munkahelyteremtés miatt vált fontossá Csongrádnak. A 2005-ös alapkőletételkor még arról volt szó, hogy a kisréti létesítmény száz helybelinek fog munkát adni, ez a szám azonban – a megye költségvetési helyzetét figyelembe véve – nemigen tartható.

Keresztelő

A megyei önkormányzat által javasolt Szigetház elnevezésre Molnár József korábbi polgármester nemet mondott a testület legutóbbi ülésén. A volt városvezető kezdeményezésére olyan egyezség született, hogy január 5-éig a megyei közgyűlés négy csongrádi képviselője tehet javaslatot az új komplexum elnevezésére. Tegnap Gyovai Gáspár alpolgármester, a megyei Fidesz-frakció tagja lapunknak elmondta, nem akarták személyhez kötni a kérdést, ezért a földrajzi elhelyezkedésből adódóan a Kisrét Otthon elnevezés mellett döntöttek, és ezt az ajánlást fogják eljuttatni a megyéhez.Tegnap Sándor Attila, a megyei közgyűlés alelnöke azt nyilatkozta lapunknak, hogy maximum 80-85 fős létszámmal kalkulál a fenntartó önkormányzat, de a végső keretszámról csak az éves költségvetés februári elfogadásával egy időben határoznak. Hogy a diplomás szakembereket, pedagógiai asszisztenseket, konyhai dolgozókat, gépkocsivezetőket és az ápolókat mikor veszik fel, egyelőre nem tudni, az álláshelyek meghirdetésének időpontjáról ugyanis az intézményvezető dönt. A politikus hozzátette: leghamarabb májusban költözhetnek be az intézmény lakói. A csongrádi otthon, amely tehermentesítené a megye hasonló intézményeit, fokozatosan fogadná a rászorulókat, akiket egy szakmai bizottság választ ki a jelentkezők közül, a lépcsőzetes beköltöztetés pedig 2007 végére fejeződne be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!