Csongrád és környéke

2010.05.19. 23:31

Utólag módosítják a csongrádi terveket

Csongrád - Ott is épült járda a csongrádi óvárosban, ahol még ember nem járt, éppen ezért utólag módosítják a városrekonstrukciós terveket. A vert falú házak tulajdonosai külön szigetelést igényelhetnek, nehogy felvizesedjenek az épületek.

Bíró Dániel

Vörös járda, aszfaltút, betonbeállók – ilyen tarka marad a városközpont rekonstrukciós munkálatai után is Csongrád óvárosa, amit a helyiek idegenforgalmi kitörési pontnak tartanak. A XXI. századi, nem igazán a történelmi korokat idéző egyveleg az itt élőknek is szemet szúrt. Tóth Béla szobrászművész például azzal kereste meg lapunkat, hogy az alap nélkül épült vályogháza előtt felverték a 4 éve kiöntött betonjárdát. Az alkotó szerint ez két okból is problémás: az egyik, hogy miért kellett korábban betonra cserélni régi téglajárdáját, ha úgyis elbontják; másrészt félő, hogy a vert falú házak felvizesednek, ha betonalap kerül a téglák alá.

Szegedi Györgyné, a körzet önkormányzati képviselője szerint az elmaradt egyeztetések miatt kerülhettek be olyan új járdaszakaszok a tervekbe, ahol előtte sohase közlekedtek emberek, más részeken, ahol pedig indokolt lenne, nem terveztek felújítást. Szegediné szerint a kapubejárókat is egységesen le kellett volna burkolni. A képviselő reméli, hogy alaptalanok az aggályok, amelyek a vert falú házak várható felvizesedéséről szólnak.

– A kritikák figyelembevételével módosítjuk a kivitelezést. Ugyanannyi felületet burkolunk le, mint amennyi a pályázatban szerepelt, az építés és az anyagválasztás pedig a műemlékvédelemmel egyeztetett módon történik – mondta lapunknak Bedő Tamás. A polgármester megjegyezte, a leghangulatosabb részen, az Öregvár utca végén – épp a vendégforgalomra tekintettel – csak a nyári üdülőszezon befejeztével kezdenek hozzá a munkákhoz. A városgondnokságtól megtudtuk, az új járdák vitatott betonalapjainak lesz oldalesése, ráadásul ahol a lakók kérik, a vert falú házakhoz külön szigetelést tesznek az építők.

Címkék#Csongrád
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!