Csongrád és környéke

2015.05.04. 23:06

Kipofozzák a csongrádi körforgalmakat

Csongrád - Helyi művészeket is bevonna a csomópontok felújításába egy csongrádi képviselő. A körforgalom, ha nem is egy településé, akkor is a helyiek érdeke, hogy jól nézzen ki. A közútkezelőnek nincs kifogása.

Králik Emese

 Kell még egy körforgalom

A bokrosi saroktanyához is kellene egy körforgalom, a járművek száma ezt kívánná, mondta Laczkó Zsolt. Ezt már évekkel korábban kérte a város a közúttól, emlékeztetett [namelink name="Gyovai Gáspár"]. Akkor nem tartotta indokoltnak az út kezelője, ma érdemes lenne újragondolni, érvelt.

– Négy körforgalom van a Csongrádot elkerülő úton. Az ilyen pontokat minden városban felújították, nálunk azonban nem. Akár helyi művészeket is bevonhatnánk, akik segítenének mutatóssá tenni. Mutassunk meg magunkból, a városból valamit, ösztönözzük arra az utazót, hogy betérjen hozzánk. Ki tudja, talán maradnának is – emelt szót egy ülésen [namelink name="Laczkó Zsolt"] önkormányzati képviselő.

– Nincs gazdájuk. Információim szerint az elkerülő út nem a miénk, az állam kezeli, azonban úgy tudom, hogy más települések a saját érdekükben felkarolták a sajátjaikat. Virágokat, térburkolást, Csongrádra jellemző, például a Tiszát vagy a borászatot jelképező szobrot is el tudnék képzelni.

Az elkerülőn Szentes, Szeged, Kiskunfélegyháza felé, illetve a Kéttemető úton éltek a képviselő által említett forgalomterelő megoldással. Mind a négy hasonló állapotban van, gazos, elhanyagolt. A gyomnövények mellett vannak ugyan dísznövények is, úgy láttuk, évelő cserjék, talán levendula próbálkozik az életben maradással – kérdés, hogy mekkora sikerrel. A legrosszabb állapotban talán egy ötödik, az Attila utcai csomópont van. Ott az irányító táblák is hiányoznak. Így csak az tudhatja, akinek helyismerete van, hogy melyik kijárat vezet az Öregszőlők, és melyik az ipari park felé.

Az Attila úti körforgalomban az irányító táblák is hiányoznak. Fotó: Králik Emese

Az Attila úti körforgalomban az irányító táblák is hiányoznak. Fotó: Králik Emese
A kapacitásaik végesek, de igyekeznek gondozni az állami közúton lévő csomópontokat is, minden segítséget megköszönnek, mondta a városellátót irányító [namelink name="Bodor János"]. A Csongrádi Művésztelep vezetője, [namelink name="Dudás Sándor"] nyitott az ötletre. Hasonló szándékuk már korábban is volt, de nem jutottak dűlőre az előző városvezetéssel, válaszolta érdeklődésünkre.

Az előírt gyakoriságú kaszálási, növényzetgondozási feladatokat maradéktalanul elvégzi a Magyar Közút Nonprofit Zrt., de különbséget kell tenni a kaszálási és a kertészeti feladatok között, pontosított Pécsi Norbert Sándor kommunikációs osztályvezető.

– Az országban több helyen előfordul, hogy dísznövényekkel, szobrokkal díszítik a középszigetet, miután egy megállapodást követően üzemeltetésre átadtuk azt a kérelmezőnek.

Nyitottan várjuk a csongrádiak megkeresését – tájékoztatott. Arra is emlékeztetett, hogy Csongrádon egy korábbi egyeztetés alapján a növényzetgondozást a város, a szegélyek tisztítását a zrt. végzi.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!