Csongrád és környéke

2009.04.06. 21:06

A polgármester is nyűgös a Sport1 hiánya miatt

Csongrád - Panaszáradat zúdult a Csongrád egyes részein még mindig monopolhelyzetben lévő kábelszolgáltatóra, a Fibernetre.

Bíró Dániel

Van olyan panaszos, akinek gondja volt az internettel, a tévével és a telefonnal is: mindhárom szolgáltatást a cégtől kapja. A polgármester is reklamált. A Fibernetnél állítják, megkérdezték az előfizetőiket, mielőtt változtattak volna a csomagokon.

Több fórumon is kifejezték elégedetlenségüket a csongrádiak a helyi internetes és kábelszolgáltató céggel, a Fibernettel kapcsolatban. Lapunknak Fehér József írt levelet. Arra hívja föl a figyelmet, hogy a címére küldött e-maileket a Fibernet központi szervere hónapok óta visszautasítja, nem továbbítja. Arról is ír olvasónk, hogy a tévécsatornák programhelyeit többször megváltoztatják, a telefonszolgáltatás is sokszor kimarad. A hibák bejelentését viszont nem veszik figyelembe, elektronikus leveleire nem válaszolnak, de azt követelik, hogy postai levélben tegye meg panaszait. Fehér József erre is vette a fáradságot, de választ nem kapott.

A versenytársakra még várni kell

Az Optanet már megkezdte hálózatfejlesztését a Fő utcától északra eső városrészben, de várhatóan csak nyártól lehet majd igénybe venni szolgáltatásait. A városba a már betelepült Rubicom is fejlesztést ígért, de egyelőre nincs hír a beruházásról.

Nem egyedi esetről van szó. Ezt az bizonyítja, hogy a legutóbbi képviselő-testületi ülésen több városatya is interpellált a Fibernet ügyében, és ők is hasonló problémákat említettek. Kaczibáné Molnár Katalin érdeklődésünkre elmondta, a körzetében élő időseknek nem egyszerű a csatornák átprogramozása után beállítani készüléküket, ezért legtöbben kénytelenek szerelőt hívni, nekik viszont kiszállásonként 1000-2000 forintot kell fizetni. Mint megtudtuk, a városházáról is írtak már hivatalos levelet a Fibernetnek. – Néha nyűgös vagyok a kábeles szolgáltatás miatt, mert miután a Sport1 kikerült a kínálatból, nem nézhetem a magyar labdarúgó-válogatott mérkőzéseit – mondta [namelink name="Bedő Tamás"] polgármester.

– Programkínálatunk módosításakor minden esetben az előfizetőink igényeit vesszük figyelembe. De a kiosztás kialakításában szerepet játszik még a piac változása, vagy az a tény, hogy néhány csatornával tavaly év végén lejártak a szerződéseink – nyilatkozta lapunknak –, részben a digitális tévészolgáltatás indítása miatt. Kérdésünkre, hogy alkalmanként tényleg 1000-2000 forintot kell-e fizetni az átprogramozást végző szerelőnek, azt a választ kaptuk, hogy az általános szerződési feltételekben meghatározottak szerint járnak el minden ilyen esetben. Az ügyfélszolgálatról Bujáki Ildikó elmondta, korábbi irodájuk látogatottsága nem tette indokolttá, hogy a továbbiakban is működtessék. Nyitottak egy ügyfélszolgálati pontot, amely minden héten kedden és csütörtökön, illetve átmenetileg szerdai napokon is fogadja az ügyfeleket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!