Csongrád és környéke

2007.02.18. 15:19

Az idén már építenék a csongrádi Egészségvárost

Erre az évre ígérik a csongrádi Egészségváros építésének megkezdését a beruházás kiötlői. A többmilliárdos projekt első elemeként az idősek otthona készülne el, amibe jövő év végéig be is lehetne költözni.

Bíró Dániel

A pavilonrendszerű gyógyászati komplexumot 400 férőhelyesre tervezik – Elsőként az idősotthon épülhet megErre az évre ígérik a csongrádi Egészségváros építésének megkezdését a beruházás kiötlői. A többmilliárdos projekt első elemeként az idősek otthona készülne el, amibe jövő év végéig be is lehetne költözni. A négyszáz ember kiszolgálására alkalmas létesítmény szállodája, idősotthona, gyermekgyógyászati részlege és egy 1500 négyzetméteres élményfürdője minimum 200 munkahelyet teremtene.

Kiemelkedő év lehet a 2007-es Csongrád számára, ha valóban megkezdődik az a grandiózus fejlesztés, amit a város határába terveztek, és amit Egészségvárosnak kereszteltek el a beruházás kiötlői. A település képviselő-testülete és az ötlettel jelentkező Első Magyar Projektház Kft. 2005 tavaszán írt alá megállapodást arról, hogy a Bökényalji úttal szomszédos önkormányzati területen közös vállalkozásba kezdenek. Az első körben pusztán rehabilitációs központként emlegetett elképzelés időközben módosult, a projekt előkészítői ugyanis a gyermekgyógyászatot jelölték meg fő profilként. Mint megtudtuk, a részletek kidolgozását némiképp visszavetették a helyhatósági választások és az egészségügyi átalakításból adódó bizonytalansági tényezők, de mostanra tisztulni látszik a kép.

Csongrád négymilliót ad

Csongrád eddig el nem fogadott 2007-es költségvetésében négymillió forintot különítettek el az Egészségváros projekt előkészítésére. Ennek egyik felét a közművesítésre, a másikat a földvédelmi járulék kifizetésére tennék félre.

Az Első Magyar Projektház Kft. ügyvezetője, Hideg Ferencné érdeklődésünkre elmondta, decemberben Norvégiában is bemutatták elképzeléseiket egy befektető csoportnak, illetve ilyen létesítmények üzemeltetésében jártas cégeket szintén felkerestek. Emellett magyar és német társasággal is tárgyaltak a működtetés lehetőségeiről. A cégvezető azt mondta, rövidesen körvonalazódhat a finanszírozási háttér, amelynek biztosítására két banki ajánlatuk is van.

– Az engedélyezések már folyamatban vannak, és idén mindenképp meglesz az első kapavágás – szögezte le Hideg Ferencé, de pontos dátumot egyelőre nem tudott mondani. Feltehetőleg az idősotthon építésével kezdődnének a munkák, amelyek további lebonyolítása viszont függ az uniós pályázatok kiírásától is. Ha minden a terveknek megfelelően alakul, szintén még idén el lehetne kezdeni az otthon lakótereinek értékesítését, 2008 végére pedig be is lehet majd költözni. Hideg Ferencné szerint a komplexum 200 embert foglalkoztatna.


Négyszáz férőhely

Közel négyszáz fő kiszolgálására rendezkedne be a csongrádi létesítmény. Az előzetes tervdokumentumok szerint a pavilonrendszerben felépített gyógyászati komplexum négy szállodai épületében 150 férőhelyet alakítanának ki, az idősotthon két szárnyában 85 szépkorúnak biztosítanának ellátást, míg a négy épületből álló gyermekgyógyászati részlegben 150 gyermek kezelésére nyílna lehetőség. Mindemellett 1500 négyzetméteren élményfürdővel bővülne a szolgáltatás, benne egy úszó-, négy pezsgő- és egy csúszdás medence kapna helyet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!