Csongrád és környéke

2016.11.03. 09:54

Csillámtetkózás a szünidő tananyaga

Felgyő - Azoknak a felgyői szülőknek sem kell aggódniuk, akik nem tudtak szabadságot kivenni az őszi szünetre. A közösségi térben lekötik a gyerekek figyelmét. Az uzsonnától az aszfaltkrétáig mindent az önkormányzat fizet.

Králik Emese

– Mert itt minden jó. Otthon valószínűleg unatkoznék – magyarázta a negyedikes [namelink name="Forgó Fanni"], hogy miért szeret az öregfelgyői közösségi térben játszani. Éppen osztálytársának, Kozma Bellának készített a csuklójára csillámtetoválást. Abban mindkét kislány egyetértett: minden programot szeretnek, nem tudnának egy kedvencet választani.


Az őszi szünetben is megszervezték a gyermekfelügyeletet, a falu saját zsebből adja a rávalót. Horváth Lajos polgármester úgy fogalmazott: nem számít, mennyibe kerül, a gyerekek nem maradhatnak felügyelet nélkül. Nincs szigorú napi beosztás, ha akarnak, akár tovább is alhatnak az iskolások, ezekben a napokban déltől indul be náluk az élet. Estig uzsonna, rágcsálnivaló, tea mindig akad, ha megéheznének. A szülőknek ezért nem kell fizetniük.


– Tábornak nevezzük, mert ezt szokták meg nyáron. Igaz, most csak három napról van szó, van, aki könnyebben megoldja a felügyeletet, de azért van rá igény. Azok is szívesen kijönnek, akiknél van otthon szülő – mondta [namelink name="Forgó Zsuzsa"] foglalkozásvezető. Most próbálták meg először az őszi szünetre is megszervezni a felügyeletet.

 

A csocsó is népszerű játék a napköziben.

A csocsó is népszerű játék a napköziben.

– A téli szünidő hosszabb lesz, a szülőknek dolgozniuk kell, biztos többen jönnek majd a közösségi térbe. A falutól két és fél kilométerre van az intézmény, a kisebbeket nem szívesen engedik egyedül. Ezért ha kell, az iskolánál összevárjuk őket, és együtt kibiciklizünk – hallottuk Zsuzsától.


Az iskolások jól érzik magukat, a retró játékok, mint például a csocsó, a darts, az aszfaltkréta, a filmvetítés nagyon népszerűek. Ha a gyerekeknek ahhoz van kedvük, szerveznek nekik a felnőttek egy biciklitúrát, vagy sütnek közösen egy adag gofrit. Zsuzsa szerint a lényeg, hogy együtt legyenek, és hasznosan töltsék a szünidőt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!