Csongrád és környéke

2019.08.26. 20:49

Csongrádon is megvan a kellő számú aláírás

A szükségesnél jóval több aláírást sikerült összegyűjteniük a jelölteknek, jelentette be sajtótájékoztatón Gyovai Gáspár, a helyi Fidesz-csoport elnöke.

M.A.

A szükségesnél jóval több aláírást sikerült összegyűjteniük a jelölteknek, jelentette be sajtótájékoztatón Gyovai Gáspár, a helyi Fidesz-csoport elnöke. Elhangzott, aktívak voltak a csongrádiak, a megyei listára is szépen gyűltek az aláírások.


– Szombaton délelőtt vettük fel az ajánlóíveket és kezdtük el gyűjteni a képviselőjelölti ajánlásokat gyűjteni. A szükséges, jogilag kötelező mennyiséget minden jelöltünk estére teljesítette, de mi úgy határoztunk, hogy vasárnap estig folytatjuk a beszélgetést az emberekkel és az aláírásgyűjtést, így a szükséges aláírás öt-hatszorosa gyűlt össze minden választókerületben. Köszönjük a lakosság támogatását, így mind a nyolc választókerületben tudunk képviselőt indítani. – mondta el Gyovai Gáspár.


Elhangzott, a helyi fideszesek a megyei közgyűlés listájához is gyűjtöttek támogató aláírásokat, a városból több mint hatszáz ajánlás gyűlt össze. – Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ezzel befejeztük a munkát, továbbra is szeretnénk a lakossággal tartani a kapcsolatot, várjuk a javaslataikat, ötleteiket, hogy eredményesen tudjuk őket képviselni az október 13-i választáson. – tette hozzá a csoportvezető.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!