Csongrád és környéke

2013.05.30. 22:10

Egyedül vagy társulva – Csongrádon is kérdés

Csongrád - Meg kell vizsgálni, hogy megéri-e szinglinek maradni, vannak-e önkormányzati feladatok, amelyeket társulásban olcsóbban lehetne végezni – mondták a városatyák. A polgármester szerint a csongrádiak pénzét maradéktalanul a csongrádiakra kell költeni.

Králik Emese

Mindent Csongrádról

A delmagyar.hu hivatalos csongrádi Facebook-oldala, nem csak csongrádiaknak!

– A kiválásról már korábbi testületi ülésen döntöttünk. Mintegy fél éve foglalkozunk a kérdéssel, szinte napi kapcsolatban vagyunk az illetékes minisztériumokkal, amelyek osztályai olykor egymással ellentétes állásfoglalást közöltek. A jelenlegi társulás mindenképpen megszűnik, egy másikhoz való csatlakozásról később lehet dönteni – foglalt állást Nagy Rusztem jegyző. A csütörtöki testületi ülés egyik napirendi pontja arról szólt, hogy törvényi változások miatt megszűnik a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása. Eddig sem működött jól, jelentette ki a független [namelink name="Gyovai Zsolt"]. Csongrád anyagilag nem jól jött ki a társulásból, de a környező településekkel való együttműködéstől nem zárkózunk el, támasztotta alá [namelink name="Pap Gabriella"] (Fidesz) alpolgármester. [namelink name="Kiss Péter"] (MSZP) ezzel szemben úgy érvelt: mégiscsak jó lehet az összefogás, hiszen a járás három faluja új társulást hozott létre. – Meg kell vizsgálni, hogy megéri-e szinglinek maradni. Érdemes volna áttekinteni, melyek azok az önkormányzati feladatok, amelyeket társulásban olcsóbban lehetne végezni – mondta a városatya párttársa, [namelink name="Havasi Jánosné"]. [namelink name="Kőrösi Tibor"] (Fidesz) polgármester azt hangoztatta: a társulás hátránya például az, hogy a csongrádiak pénzét nem lehet maradéktalanul a csongrádiakra költeni. – Másrészt pedig nem különülünk el, hiszen sok szempontból – a szemétszállító cégünk tevékenységi területét, vagy a vízműcégben betöltött majdani pozíciónkat tekintve – központi szerepet töltünk be – érvelt. A korábbi társulás megszűnt, de a városatyák abban maradtak: számokkal kellene alátámasztani, hogy érdemes-e belépni egy másikba.

– Egy éve javasoltam, hogy legyen Csongrádon vízi rendészeti őrs. Hogy áll a dolog? – kérdezte [namelink name="Murányi László"] (Összefogás Csongrádért Egyesület). Amint egy beszámoló tárgyalása során kiderült: a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság nem zárkózik el az ötlettől, előbb azonban a csongrádi testületnek határozatban állást kell foglalni az ügy mellett. [namelink name="Gyovai Gáspár"] (Fidesz) alpolgármester a plénum előtt nyújtotta át polgárőrségben betöltött pozíciójáról szóló lemondást az egyesület elnökének, a fideszes Nagypál Sándornak. Gyovai a döntését azzal indokolta, hogy sok kritika érte az ott végzett munkáját. A testület zárt ülésen Kállainé Fodor Mariannát nevezte ki a Piroskavárosi Idősek Otthona vezetőjének. Az üzleti érdekekre való tekintettel szintén a nyilvánosság kizárásával kapott engedélyt arra a Kommunális Kft., hogy bankhitelt vegyen föl.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!