– Meglepődtünk, amikor a számokkal szembesültünk. Csongrádon a születési szám stagnál, így tehát évről évre egy szinten kellene lenni a 2-3 éves korosztály létszámának. Mégsem ez a helyzet. 70 családot nem tudtunk elérni, pedig a járási hivatal is próbált segíteni. Ezeknek az embereknek megvan a csongrádi állandó lakcíme, valójában azonban nem itt élnek. A fiatal felnőttek elköltöznek a gyerekeikkel, feltételezéseink szerint döntően külföldön tartózkodnak – osztotta meg tapasztalatait Csongrád polgármestere, Bedő Tamás egy testületi ülésen.
A szeptembertől indítható óvodai csoportok számáról volt szó, jó és rossz híreket egyaránt hallhattak a képviselők. Pozitívum, hogy 23 csoport indulhat, a Templom utcai Delfin Óvodában lesz szeptembertől a legtöbb, hét. A helyiek talán ennél is jobban örülnek annak, hogy a Fő utcai Platánban biztosan lesz két csoport.
A hírnek azért van jelentősége, mert az elmúlt években – egy korábbi testületi döntés következményeként – oda nem lehetett a gyerekeket beíratni, úgy tervezték, „kifuttatják” az ovit, de idén már 17 kicsi szülei újra választhatták ezt az intézményt. Negatívum viszont az, amire Fábián György képviselő is rámutatott: 2013-ban a 3–6 év közötti korosztályba 537-en tartoztak Csongrádon, idén már csak 483-an.
Lapunk munkatársával korábban azt a véleményét osztotta meg a grémium egyik tagja, Havasi Jánosné, hogy bár a hivatalos statisztika szerint Csongrád lakosainak száma 18 ezer fő körüli, meglátása szerint a valós szám ennél akár 5000-rel is kevesebb lehet. Most érdeklődésünkre kifejtette: a helyiek elbeszélései alapján és a rengeteg üresen álló ingatlan láttán jutott erre a megállapításra.
– Ismerek olyan családot, ahol a négy felnőtt gyerek közül három él külföldön. Ez sajnos lassan tendencia: itt maradnak az idősek, a fiatalok pedig útra kelnek – fogalmazott.

