Csongrád és környéke

2019.03.19. 17:55

Eltűntek a KRESZ-park táblái Csongrádon

Csongrád - Hányattatott sors jutott a csongrádi Ifjúság téri mini közlekedési pályának: többször megrongálták, a fiatalok általában ott dobálták el az üres üvegeiket, most pedig a közlekedési táblák is eltűntek.

M.A.

A csongrádi családok egyik kedvenc helye az Ifjúság téri játszótér, azaz a „nagyjátszótér". A téren számtalan új játék, a hátsó részen pedig KRESZ-pálya várja a gyerekeket. Vagy legalábbis várta régebben: a játszótéren egy darabokra tört információs tábla rondít bele az összképbe, a hátsó pályáról pedig a közlekedési táblák tűntek el.


A játszótér a Bökényi Zöld Város program részeként újult meg. A projekt tavaly novemberben zárult, a beruházás részleteit pedig a szabályoknak megfelelően egy óriástábla ismertette a játszótéren. Egészen addig, amíg a természet vagy néhány „túl erős" emberi kéz hatására ki nem dőlt: a tartóoszlopok csonkán meredtek az ég felé, a tábla pedig számtalan darabra törve hetek óta hevert a fűben. Az ügyben érdeklődtünk a területért felelős Városellátónál. Komlósi Mihály, az intézmény vezetője közölte, tudnak a törött tábláról – megoldják a problémát.

Eltűntek a KRESZ-park táblái Csongrádon. Fotó: Majzik Attila - GALÉRIA

A KRESZ-park hiányzó tábláiról a Városellátó vezetője csak feltételezte, hogy azokat a játszótér-felújítás miatt távolították el. A parkot még 2011-ben építette ki az önkormányzat a Mars Magyarország támogatásával, hogy a gyerekek biztonságos környezetben ismerkedhessenek a közlekedés szabályaival. A 400 méter hosszú pályán mintegy 40 közlekedési jelzőtáblával gyakorolhattak több szituációt. A tábláknak azonban mára híre-hamva sincs.


Tovább nyomozva Bartáné Kocsis Andrea, az önkormányzat munkatársa elmondta, a KRESZ-pálya nem tartozott a játszótér-felújítási projekthez, a beruházás határa épp ott húzódott. Így emiatt nem tűnhettek el a táblák. A hetekig széttörve heverő információs táblával kapcsolatban viszont közölte, a Városellátó munkatársai érdeklődésünket követően azonnal kiemelték a sérült tartóoszlopokat, és összeszedték a törött darabokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!