Csongrád és környéke

2014.06.04. 21:29

Elutasították Kőrösi panaszát

Csongrád - Elutasította a Csongrád Megyei Főügyészség Kőrösi Tibor panaszát abban az ügyben, amelynek ő a sértettje. A gyanúsítottja pedig Nagypál Sándor, a csongrádi polgárőrök vezetője.

Munkatársunktól

Mindent Csongrádról

A delmagyar.hu hivatalos csongrádi Facebook-oldala, nem csak csongrádiaknak!

Egy őszi csongrádi lakossági fórumon keveredtek vitába, majd amikor elbúcsúztak, Kőrösi úgy látta, Nagypál meg akarja őt ütni. A polgárőrvezető ezt tagadja. Az esetből rendőrségi ügy lett, a kisteleki kapitányság az iratokat vádemelési javaslattal küldte tovább a Csongrádi Városi Ügyészségre.

Ott bizonyítottság hiányában megszüntették az eljárást. A határozat ellen a sértett panaszt tett, így került az akta a főügyészség elé. [namelink name="Szanka Ferenc"] szóvivő kérdésünkre közölte: a Csongrád Megyei Főügyészség megalapozottnak találta a városi ügyészség döntését, és nem talált olyan új tényt, körülményt, amely indokolná, hogy folytatódjon ez a nyomozás.

Ez még nem jelenti azt, hogy az eljárásnak biztosan vége. Ilyen esetben ugyanis a sértett élhet a pótmagánvád jogával, közvetlenül fordulhat a bírósághoz. [namelink name="Kőrösi Tibor"] lapunk kérdésére azt válaszolta, megvárja a határozatot, és azután dönti el, él-e a pótmagánvád lehetőségével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!