Csongrád és környéke

2011.08.12. 21:24

Ezúttal magunknak is bizonyítunk

Csongrád - Apa és fia kajakkal ment fel Makótól Szolnokig. Több mint egy hétig eveztek, többször megáztak, és néha úgy érezték, hogy jobb lenne visszafordulni. Az úton visszafelé, a csongrádi kempingben találkoztunk velük.

Králik Emese

– A mozgás, a sportos életmód nagyon fontos számunkra, de eddig ilyen hosszú kajakos túrát még nem tettünk. 170 kilométert eveztünk Szolnokig, és ugyanennyi vár ránk visszafelé is – mondta az idősebb és az ifjabb [namelink name="Gera István"]. – Esős, igazán rossz időben indultunk otthonról. A Maroson hiába haladtunk lefelé, olyan erős szembeszél fújt, hogy nem sokat segített rajtunk a folyó sodrása. A Tiszán néha még ennél is nehezebb volt a helyzetünk. Ott már folyásiránnyal szembe kellett evezni, ráadásul ott is gyakran feladta a leckét a szél. A tervezettnél jóval kevesebbet: alig 3 és fél kilométert tettünk meg óránként – számoltak be a makói férfiak.

Elmondták, hogy sokféle sportágba belekóstoltak már, a kajakozásba 13 éve szerettek bele. Egy szegedi kirándulás alkalmával béreltek egy hajót, és már rögtön az első alkalommal a nehezebb megoldást választották. Árral szembe eveztek egy jó darabig, ugyanis arra gondoltak, ha nem bírják tovább húzni a lapátot, legalább Szegedre vigye őket a Tisza.

A két Gera István út közben a csongrádi kempingben pihent egy éjszakát. A szerző felvétele
A két Gera István út közben a csongrádi kempingben pihent egy éjszakát.
A szerző felvétele

– Nagylakig és ide, a Körös-torokig már korábban is feljöttünk, ez a szolnoki út azonban keményebb dió. Volt úgy, hogy megáztunk, és a megemelkedett vízszint miatt is át kellett néha tervezni a napot. Azoknak a partszakaszoknak egy részét, ahol ki szerettünk volna kötni, hogy éjszakára letáborozzunk, víz borította, így kénytelenek voltunk továbbmenni. Mindennap mintegy 12 órát evezünk – számoltak be kalandjaikról. Az 56 éves édesapa és 26 éves fia szabadságot vett ki, hogy a tervét végrehajthassa.

– Minden téren szeretem a kihívásokat. Gyakran veszek részt túlélőtáborokban és gyalogtúrákon. Ez a vízi túra is alkalmas arra, hogy saját magunknak bebizonyítsuk: végigcsináljuk, amit eltervezünk. Igaz, amikor az ember az esőben ázik, éhes és fáradt, az nem olyan vicces, de utólag mindig elhalványul a negatív élmény – magyarázta az ifjabb István. A két férfi hozzátette: már terveznek egy sokkal hosszabb, de talán mégis könnyebb túrát a Tiszán. Tokajtól csurognának lefelé, hogy a természet szépségében is gyönyörködhessenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!