Csongrád és környéke

2013.04.29. 00:04

Fejük fölül bontják a tetőt

Csongrád - A várost nemcsak 600 ezer forinttal károsították meg a tolvajok, hanem tulajdonképpen két lakással. Elbontották a bérlemény tetejét, felújítani már nem érdemes. A települések az ilyesmit kénytelenek a veszteséglistán könyvelni.

Králik Emese

Eltűntek a cserepek két szociális bérlakás tetejéről a csongrádi Zöldfa utcában, a rendőrök a nyílászárókat, a tető faszerkezetét sem találták a helyén, írtuk lapunkban a közelmúltban. Egy testvérpár eladta és eltüzelte a tárgyakat, ezzel 600 ezer forintos kárt okozott. Azt, hogy valaki bontja a város tulajdonát, az év elején vette észre a körzet képviselője, [namelink name="Murányi László"]. Márciusban a testületi ülésen szóvá tette: a délnyugati városrészben „lebomlanak" a házak. Ez lopás, valamint balesetveszélyes is, mondta, hiszen az ingatag épületek környékén gyerekek játszanak, illetve azokat felnőttek látogatják további, hasznosítható anyagokért.

Alsóvárosi életkép. A fotó szinte bármelyik magyar településen készülhetett volna. Fotó: Králik Emese

Alsóvárosi életkép. A fotó szinte bármelyik magyar településen készülhetett volna. Fotó: Králik Emese
[namelink name="Kőrösi Tibor"] is felháborodásának adott hangot, hozzátéve, hogy a veszélyesnek minősülő romokat majd az önkormányzatnak kell elszállíttatnia. A felszólalás nyomán a városháza szakemberei megtették a szükséges lépéseket. Az elkövetőket elfogta a rendőrség, az ingatlan azonban már nem éri meg a felújítást, így tulajdonképpen a várost nemcsak 600 ezer forinttal károsították meg, hanem két lakással. Az eltakarítással nem lesz gondja a hivatalnak, mert úgy tudjuk, akadt környékbeli, aki felajánlotta: ha már így alakult, ő az építési anyagért cserébe szívesen elbontaná a romot. Az eset nem példa nélküli, sem a városban, sem bármely más településen – mondta a képviselő. Sőt olyan helyzetre is emlékszik, amikor a lakó nem egy üres ingatlanból, hanem a saját feje fölül kezdte apránként eltüzelni a gerendákat.

Mindent Csongrádról

A delmagyar.hu hivatalos csongrádi Facebook-oldala, nem csak csongrádiaknak!

Tavaly a város nem tett feljelentést rongálási, lopási ügyben, tudtuk meg a városüzemeltetési iroda vezetőjétől, Kozma Tibortól. Az évente okozott kárt néhány százezer forintra becsülte. Úgy tudjuk: a legtöbb esetben a szinte nincstelen bérlőktől a helyhatóságnak esélye sincs behajtani a javítás költségét. Legfeljebb annyit tehetnek, hogy legközelebb megnézik, kivel kötnek szerződést.

Szinte napra pontosan egy éve írtuk: Csongrád megelégelte, hogy néhány bérlő együttesen mintegy 10 millió forinttal tartozik. Annak ellenére, hogy sok lakót sikerült jobb belátásra bírni, egyes források szerint ha kismértékben is, de nőtt a bérlők kintlévősége.

* * *

Szentesen is rossz a helyzet

Szentesen az önkormányzati lakások esetében a kintlévőség a tavalyi 21 millióról a hírek szerint 28-ra nőtt, a „megélhetési bontás" a Kurca-parti városban sem ritka. Nemrég például a Magyari utcában okoztak 6-800 ezer forint kárt azzal, hogy valakik kiszedték egy bérlakásból az eladható holmikat. A szomszédvárhoz hasonlóan a város ezeket a tételeket a veszteséglistán könyveli el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!