Csongrád és környéke

2011.08.03. 22:08

Felelős gondolkodás a Torokban

Csongrád - Szokatlan elemmel, a környezettudatos gondolkodás népszerűsítésével bővül az idei Körös-toroki rendezvénysorozat.

Králik Emese

Ma délben kezdődnek a 21. Körös-toroki Napok rendezvényei. A kiemelkedő jelentőségű rendezvény az évek során egyre népszerűbb a fiatalok körében, és – az olykor szokatlanul magas vízállás ellenére is – számos érdeklődőt vonz a festői szépségű vidékre. A szervezők arról tájékoztattak, hogy nemcsak a fiatal, hanem az idősebb rajongók zenei ízlését is igyekeznek kielégíteni, figyelembe vették az internetes fórumokon jelzett kívánságokat is. A családdal együtt érkezők számára is megfelelő szórakozást biztosítanak. Sportversenyeket szerveznek, amelyen minden generáció kipróbálhatja az ügyességét, de a legkisebbeket arcfestéssel és kézműves-foglalkozásokkal is várják.

A többnapos rendezvénysorozat egy szempontból azonban mégis más lesz, mint amit eddig megszoktak a már rutinos látogatók. A fővárosi 5LM csoport dicséretre méltó missziót vállalt fel: az ország fesztiváljain a környezettudatos gondolkodásmódot népszerűsíti. Vallják, hogy ez és bulizás nem zárja ki egymást.

– Olyan eseményeken jelenünk meg, ahol sok fiatalt meg tudunk szólítani. Magánemberként már mindannyian jártunk Csongrádon, megtetszett a város és a Körös-toroki Napok is. Vetítéseket szervezünk, szelektív hulladékgyűjtőket helyezünk ki és neves szakembert hívunk előadást tartani. Célunk a figyelemfelkeltés és a pozitív üzenet, a fellépő lemezlovasok is az ügy mellé álltak. Az 5LM tagjai a hétköznapokon is ezen elvek szerint élnek – fogalmazott a csoport egyik tagja, [namelink name="Mózsik János"]. A bulizók a négy nap során újrahasznosított poharakat használhatnak, középpontba kerül a bolygónk védelme, és fontos gondolatok hangzanak el a környezetterheléssel kapcsolatban. A rendezvény programkártyáit újrahasznosított papírra készítik, és a helyszínen visszaváltják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!