Csongrád és környéke

2017.05.29. 15:04

Gyermeknapok a megye városaiban: játszóteret is kaptak ajándékba

Elektromos autókkal versenyeztek a lezárt főutcán, szuperhősökkel találkoztak, lovagoltak, kutyakiképzőktől tanultak a gyerekek a hétvégén Csongrád megye városaiban.

Munkatársainktól

Csongrádon a mozi előtti téren vasárnap ugrálóvár, arcfestés, lovas kocsizás, és még nagyon sok izgalmas program várta a gyerekeket.


Volt kirakodóvásár is, ahol a kürtőskalácstól a héliumos lufiig minden kapható volt. A Fő utcának ezt a szakaszát lezárták, ott a legkisebbek elektromos autókkal versenyezhettek.


Szentesen a Kurca-part Kalandparkban volt a kétnapos gyermekfesztivál, a belépődíj a kicsiknek 1200 forint volt, a felnőtteknek egy ezres. A programok több színpadon zajlottak, volt bohócműsor, bábelőadás, koncert, de szuperhősökkel is találkozhattak a kicsik.


– Nagyon élveztem, jó volt! – így értékelte a kerekesszékes Lipták János a makói Petőfi parkban a mozgáskorlátozott gyerekek számára épített körhintát. Azt, hogy az itteni, igen népszerű játszótéren speciális játékok is legyenek, az ő nővére, Kovácsné Bozsár Enikő először lapunkban vetette fel, bő egy évvel ezelőtt.


Meghatottan mondta, nagyon jó, hogy az álma megvalósult, így végre a mozgásukban akadályozott gyerekek is jöhetnek játszani – ráadásul ép társaikkal együtt, ami az elfogadást is segíti.

 

A makói gyermeknapon a mozgáskorlátozottakra is gondoltak.

A makói gyermeknapon a mozgáskorlátozottakra is gondoltak.

Azt már Weszelyné Véghseő Henriett képviselőtől tudtuk meg, hogy a cikkünk nyomán indult adakozásból összesen 3 játékot – lengő-, illetve körhintát és homokozót – sikerült beszerezni, összesen 4 és fél millió forintból. Az avatásra még Lázár János honatya-miniszter is eljött.


A makói gyermeknap egyébként is jól sikerült: a Petőfi park alkalmi játékain, a kézműves-foglalkozásokon, az állatsimogatónál vagy a lovaglásra óriási volt az érdeklődés. Volt bébikötvény-átadás, és jégrémet is kaptak a gyerekek.


A vásárhelyi sétálóutca szintén gyerekzsivajtól visszhangzott a hétvégén. A város gyereknapi rendezvényén a szokásos arcfestésen és trambulinozáson kívül kutyás programokkal várták a gyerekeket. Így találkozhattak Bodzával, a terápiás kutyával, de kutyakiképző-bemutatót is láthattak.


Keller Istvánné Csongrádról jött vasárnap Vásárhelyre, majd az unokáival látogatott el a rendezvényre.


– Nagyon élvezik a gyerekek, jó kikapcsolódás ez – mondta, miközben kisebbik unokáját, Katát tartotta a kezében, aki egy papírkoronát fogott.


– Még csak először vagyunk Vásárhelyen gyereknapon, mert nemrég költöztünk ide. Jól érzik magukat a gyerekek is, és a város is tetszik. Lehetne több hétvégi program is, a családokat így is tudnák támogatni szerintem – részle

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!