Csongrád és környéke

2019.04.01. 11:58

Kajakozással küzd a rosszullétek ellen

Négy kezelésen van eddig túl Tóth Róbert, aki egy speciális amerikai programban vesz részt itthon gyógyíthatatlannak minősített rákbetegségével. Rosszulléteit sporttal próbálja feledni: amikor csak bír, vízre száll, és kajakozik.

Timár Kriszta

Múlt héten kapta meg negyedik infúziós kezelését Amerikában Tóth Róbert. A csongrádi kajakos egy speciális programban vesz részt, miután daganatos betegségét Magyarországon gyógyíthatatlannak minősítették. A kísérleti készítmény a génmutációját célozza, mely betegségének eredője.


Róbert felesége, Reményi Diána lapunknak elmondta, keddi napjaik a kórházi kezeléssel telnek, az infúzió ugyanis hat órán keresztül csöpög.

 


– Ezt követően két-három napig folyamatos hányingerrel küzd, így muszáj feküdnie. Amikor viszont már nagyon nem bírja az ágynyugalmat, csak azért is lemegy a konditerembe.

 

Minden forint jól jön

Lapunk, a Délmagyarország is arra buzdítja olvasóit, hogy aki megteheti, segítse a csongrádi sportoló reményt adó kezelését. Aki támogatni szeretné Tóth Róbertet, a Kolonics György Alapítvány 12100011-10241521-es számlaszámára utalhat. A közleménybe azt kell írni: Tóth Róbert amerikai gyógykezelés.


Az ifjúsági Európa- és többszörös magyar bajnok sportoló tehát edzéssel próbál küzdeni rosszullétei ellen – de akkor is mozgással tölti szabadidejét, amikor már jobban érzi magát.


– Van itt egy horvát kajakos barátja, ő hétvégenként szerez hajót a helyi sportkörtől, és csodaszép helyekre visz bennünket kajakozni – mesélte Diána.


– Nagyon boldog volt, amikor először újra vízre szállhatott, de el is keseredett, mert tízpercenként meg kellett állnia pihenni.

 

"Felolvasom neki az üzeneteket, a Facebook-hozzászólásokat, mert látom, hogy ezek úgy hatnak rá, mint a szurkolók üvöltése a tribünön egy verseny közben."

Reményi Diána


Mivel állapota miatt már nem fogyhat tovább, Róbertnek most a táplálkozására is oda kell figyelnie. Dietetikus tanácsai alapján számolják tehát, mennyi kalóriát visz be a szervezetébe, a rosszullétek miatt pedig ez nem is olyan egyszerű. Komoly küzdelmekkel kell tehát Róbertnek mostanában szembenéznie, jó hír azonban, hogy a vérvételi eredmények azt mutatják, hogy májenzimértékei jelentősen javultak egy hónap alatt.


– Természetesen biztosat csak a májusi képalkotó vizsgálat alapján tudunk majd, de az eddigiek erőt adnak a folytatáshoz – mondta Diána.

 


Ahogyan az üzenetek is, amelyeket a házaspár folyamatosan kap ismerősöktől és ismeretlenektől. – Amikor Robi rosszabbul van, mindig ezekre gondolunk. Felolvasom neki az üzeneteket, a Facebook-hozzászólásokat, mert látom, hogy ezek úgy hatnak rá, mint a szurkolók üvöltése a tribünön egy verseny közben.


Az adományok is folyamatosan érkeznek Tóth Róbert számára: a Kolonics György Alapítványnál immár 10 millió forintot meghaladó összeg gyűlt össze. A kezelés teljes ára azonban 43 millió forint, így továbbra is számítanak jóakarók segítségére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!