Csongrád és környéke

2019.09.11. 16:30

Kezelésre jár és angolul tanul - stabil az állapota a ritka daganatos betegséggel Amerikában kezelt Tóth Róbertnek

Stabil az állapota Tóth Róbertnek, akit fél éve kezelnek ritka daganatos betegsége miatt Amerikában. A csongrádi kajakos az utóbbi időszakban sokat erősödött, és beiratkozott angol nyelvtanfolyamra is. Mivel azonban újabb foltot találtak az orvosok, most egy kicsit aggódnak, mert egyelőre senki nem tudja, mi lehet az.

Timár Kriszta

Fél éve kezelik Amerikában a csongrádi Tóth Róbertet. Az egy­­kori ifjúsági Európa-bajnok kajakos egy ritka daganatos be­tegséggel küzd, Magyarországon nem tudták meggyógyítani. A szeme mögötti tumor nem re­­agált a kezelésekre, ráadásul áttéteket is képzett. Február óta Houstonban egy kísérleti programban vesz részt, ahol hetente kap infúziós kezelést. Múlt héten végezték el a kontrollvizsgálatokat, amelyek eredményéről felesége beszélt lapunknak.


– Újabb szembeötlő javulás az első pár hónaphoz képest nincs. De az orvosok hangsúlyozzák, hogy a stabil állapot na­­gyon nagy eredmény, és ne le­­gyünk telhetetlenek – mondta Reményi Diána. – Múlt héten végeztek PET CT vizsgálatot is, annak az eredményét várjuk éppen, ilyenkor mindig borzasztó stressz alatt vagyunk. És találtak egy nagyon pici új fol­­tot is. Mivel csont környékén van, valószínűleg újra végeznek majd egy biopsziát. Úgyhogy kicsit most el vagyunk szontyo­lodva – tette hozzá.

Róberték szomszédjuktól kaptak jegyeket az egyik baseballmeccsre. Hatalmas élményben volt részük.

Róberték szomszédjuktól kaptak jegyeket az egyik baseballmeccsre. Hatalmas élményben volt részük.

Ráadásul Róbert a vizsgála­tok előtt elkapott egy influenzaszerű vírust, és nagyon nehezen gyógyult ki belőle. – A kezelés és a vizsgálatok ugyanúgy folytak tovább, így a szerveze­­te nem tudott regenerálódni.Talán mostanra lettünk túl rajta – mesélte felesége. A fiatal sportoló ezt leszámítva az utóbbi időszakban már kifejezetten jól érezte magát, és sokat erősödött. Ennek megfelelően régi életét és elfoglaltságait is hiányolni kezdte, így Diánával úgy döntöttek, beiratkoznak egy angol nyelvtanfolyamra.


– Egy helyi közösség szerve­­zi az ingyenes órákat heti két al­­kalommal külföldieknek. Mi külön csoportban vagyunk, de sok emberrel találkozunk, hi­­szen a világ minden tájáról jönnek a diákok tanulni. Köztük legalább egy kicsit elterelődik Robi figyelme – beszélt a tanulás előnyeiről Diána.


– A szomszédunktól pedig kaptunk jegyeket a múlt hét pén­­teki baseballmeccsre. A Houston Astros a világ egyik legjobb csapata, hatalmas élmény volt látni őket. A kajak-kenu-világbajnokság miatt is mindennap felkelt hajnalban, és szurkolt a magyaroknak. Próbálunk ezekből az élményekből táplálkozni, elhinni, hogy néha megérdemeljük a kikapcsolódást. De mindent összevetve nagyon nehéz ez a helyzet. Egy sportoló fiatalembernek kemény dolog bevallania, hogy fél a haláltól. Attól függetlenül, hogy pozitívak és erősek vagyunk, meg kell küzdenünk ezekkel a borzasztó hullámvölgyekkel. Most épp egy ilyenben vagyunk, de majd ki­­mászunk belőle – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!