Csongrád és környéke

2019.06.12. 16:56

Környezeti és természeti felmérés kezdődött Csongrádon

A féléves projektben középiskolások is részt vesznek, így az érettségihez szükséges közösségi szolgálatuk is meglesz.

Országosan csaknem háromszáz szervezet pályázott a Mol Helyi Érték programjára, közülük negyvenet díjazott összesen húszmillió forintos támogatással az olajcég. A támogatottak közé került a Környezet- és Természetvédők Csongrád Városi Egyesülete is, amely már hozzá is látott a „Csongrád környezeti és ter­mészeti állapotának vizsgálata, népszerűsítése" című programja megvalósításához.


A környezetvédők a féléves projektben a tagság mellett ti­­zenöt önkéntesre és legalább negyven középiskolásra is szá­­mítanak a Batsányi János Gimnáziumból és a Bársony István Mezőgazdasági Szakközépiskolából, akiknek ez be­számít az érettségihez szükséges közösségi szolgálatba is.


– A programunk célja, hogy az elvégzett vizsgálatokkal feltárjuk azokat a környezeti ártalmakat, amelyek veszélyeztetik természeti környezetünket és a lakosság egészségét. Ezek ki­­mu­tatásával, elháríttatásával hozzá szeretnénk járulni az élhetőbb környezet kialakításához, a lakosság közérzetének, egészségügyi állapotának javításához – mondta el a projektről Deák József.


A környezetvédők elnökétől megtudtuk, a most induló program során levegőminőség-vizsgálatokat végeznek, fel­kutatják az illegális hulla­déklerakókat, és bemutatják a csongrádiaknak a helyi ter­mészeti értékeket is. Egyik leg­fontosabb feladatuk a vízszennyezettség mérése lesz, mivel a csongrádi tanyákon élő lakosok egy része ásott és nortonkutakból szerzi a vizet. Korábban ezekből a kutakból olyan vízmintát is mértek, amelynek magas volt a nitráttartalma, ez pedig az egészségre ártalmas is lehet.

 

Címkék#Csongrád

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!