Lantos János tíz éve eteti a halakat

Mi kell ahhoz, hogy egy városba több turista jöjjön? Lehet, csupán annyi, hogy legyen néhány természetszerető ember, aki szabad idejében kézzel irtja a gazt a Tisza-parton. A Körös-torok közelében, másfél kilométer hosszan húzódik egy hosszú, kövezett part, ahol sok halat lehet fogni. Itt hamarosan hivatalos horgászversenyt rendeznek. Régen az ilyen programok hétvégén zajlottak. Ma a résztvevők gyakran hétfőtől csütörtökig edzenek, aztán vasárnapig tart a verseny. A legtöbben családostul jönnek. Apa versenyez, a család kirándul, pihen, este együtt vacsoráznak. Ha a csongrádi pálya beválik, országos versenyeket is rendezhetnek itt. Ez pedig az ötletgazda, a területet a barátaival takarítgató Lantos János szerint a szállásadóknak, vendéglátóknak, összességében a városnak is üzlet. A horgászok kiszámítható népek, vigyáznak a rendre, lehet bennük bízni – ezt Lantos János tapasztalatból tudja, és nem azért, mert ő maga is versenyző.

A Berzsenyi Dániel utcai ház falán az áll, hogy Lantos János szűcs, és megvan a műhely is odabenn, de a családot már nem ez tartja el. – Amikor tíz évvel ezelőtt édesapám nyugdíjba ment, és eladta az esztergapadot, láttuk, nem tesz jót neki a tétlenség, ekkor indítottuk el az etetőanyag-gyártó vállalkozást – mondja János. Aki húsz éven át volt a magyar halfogó válogatott tagja, 3-szoros egyéni bajnok, 13-szoros csapatbajnok, 2-szeres csapat-világbajnoki bronzérmes. Tudja, mit esznek a halak.

János kever egyet a halaknak. Nem árulja el a receptet.
Fotó: DM/DV
– Amikor elkezdtem versenyezni, Magyarországon még nem lehetett etetőanyagot kapni, a horogra való csontit is mi tenyésztettük, miközben a portugál, olasz, francia, belga kollégák már a boltban vehettek mindent. Muszáj volt kísérletezgetni, és ez a kreativitás a javunkra vált. Az utóbbi öt-hat évben mi, magyarok a sportban a csúcsra értünk, a világon az első háromban vagyunk. Az országban pedig működik öt-hat olyan etetőanyag-gyártó cég, amely iránt már Nyugat-Európából is érdeklődnek. Mi is saját darálóüzemet, csomagolórészleget állítottunk be, hitelesíttettünk mindent, a HACCP-tanúsítvány is megvan, a receptekre is készültek gyártmánylapok. Összefogott a család, egy főt még fel is kellett venni. Az egész országban jelen vagyunk, most külföldről is érdeklődnek. Bővítés? Eldöntöttük, hitelből most nem szabad: ha a vállalkozás kitermeli a költségét, fejlesztünk, ha nem, akkor nem. Így is jó.
János ma is versenyez. A csongrádi kézművesek-iparosok megmérettetését – amelyet ő is szponzorált – megnyerte, az első napon 13, a második napon 10 kiló halat fogott, közte egy 6 kiló 64 dekás pontyot.

Titkos receptek

János nem árulja el egyik receptjét sem. 8–10 féle alapanyagból dolgoznak, és a legfőbb alkotóelem mindig búza, kukorica, édesipari melléktermék, ami kekszgyártás közben keletkezik. A vállalkozó nem szokott dicsekedni, de panaszkodni sem. A válság ugyan érződik az üzem és a horgászboltja forgalmán, de ez nem föltétlenül jelent visszaesést. – Akik elveszítik az állásukat, többet járnak pecázni – mondja. – Úgy gondolkodnak, a régi bot és orsó jó még, nem vesznek újat helyette. Etetőanyagot, zsinórt és horgot azonban muszáj venni, ha halat akar fogni az ember.

A csongrádi vállalkozó szerint a pecásokra lehet építeni. Barátaival együtt most versenypályát készít a Tiszán: arra számítanak, ezzel is lendítenek a csongrádi turizmuson.