Csongrád és környéke

2019.05.30. 17:09

Nyertek a környezetvédők az olajcég pályázatán

Országosan negyven civil szervezet kap összesen 20 millió forintot a Mol Helyi Érték programjának köszönhetően. Csongrád megyéből két szervezet pályázatát díjazták, a Vadaspark Lakópark Egyesület mellett a csongrádi környezetvédők valósíthatják meg terveiket.

Majzik Attila

A Mol Helyi Érték program célja, hogy helyben született kezdeményezéseket és összefogásokat támogasson. A pályázatokról ráadásul nem is a cég, hanem az adott településen élők szavazatai döntöttek. A negyven nyertes civil szervezet egyenként félmillió forintos vissza nem térítendő támogatásban részesül.


A Környezet- és Természetvédők Csongrád Városi Egyesülete „Csongrád környezeti és természeti állapotának vizsgálata, népszerűsítése" programjával pályázott. Eszerint a Batsányi János Gimnázium diákjainak bevonásával szeretnék feltárni lakóhelyük környezeti és természeti állapotát, azokat a környezeti ártalmakat, amelyek veszélyeztetik természeti környezetünket és a lakosság egészségét.

 

Hozzájárulnak a szebb és élhetőbb környezet kialakításához.


Zaj- és porszennyezettséget, környezetünket és egészségünket befolyásoló időjárási tényezőket mérnek. A közkutak, ásott és nortonkutak, a Tisza és holtágai, valamint a bányatavak vízszennyezettségének műszeres vizsgálatait végezik el. Így hozzájárulnak a szebb és élhetőbb környezet kialakításához, a lakosság közérzetének, egészségügyi állapotának javításához.


– Nagyon örültünk, amikor megtudtuk az eredményt, mert kiskunfélegyházi alapítvánnyal voltunk párban, akik szintén egy jó ötletet akartak megvalósítani. Izgultunk, mert Félegyháza népesebb település, de végül nekünk sikerült több szavazatot szereznünk. Közel ötszázezer forint támogatást kapunk, ez jelentős összeg az éves költségvetésünkhöz képest.


Ebből levegő-, víz-, zajszennyeződés-mérő műszereket, teszteket fogunk vásárolni – mondta el lapunknak Deák József, az egyesület elnöke. Már júliusban is végeznek méréseket, de a programukhoz kapcsolódó munka dandárját ősszel fogják elvégezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!