Csongrád és környéke

2007.11.22. 21:21

Szombaton ünnepli születésnapját a baksi Fülöp Jánosné

Baks - Baks legidősebb lakója, Fülöp Jánosné holnap ünnepli századik születésnapját. A település vezetői, iskolásai és családtagjai is köszöntik majd Erzsike nénit.

R. Tóth Gábor

Két gyermeke, két unokája, három dédunokája és hat hónapos, Marcell nevű ükunokája ünnepli holnap a századik születésnapján a baksi Fülöp Jánosnét. Erzsike néninek dupla ünnep lesz ez, hiszen névnapját is a héten tartotta, a gyönyörű jubileumon pedig a falu polgármestere, iskolásai és családtagjai is köszöntik a település legidősebb lakóját. Erzsike néni 1907-ben Szentesen született, Hódmezővásárhelyen, majd Bakson élt, mígnem 1952-ben Szegedre költözött. A női klinikán dolgozott, hét éve azonban lányával, [namelink name="Balogh László"]néval újra Bakson él – visszavágytak ide.

– Sokat mesél édesanyám: hogyan arattak, milyen paraszti munkákat végeztek, magától Pallavicini őrgróftól bérelték a földet. Az intézőnél cselédként dolgozott, a gazda öccse el is akarta csábítani – eleveníti fel Erzsike néni egyik kedvenc történetét lánya. A százéves néni manapság már inkább csak pihenget: a kert fáiban gyönyörködik, sétálgat vagy üldögél – pedig nehezen bírja a tétlenséget, elmondása szerint ha tehetné, még mindig dolgozna.

Címkék#Baks

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!