Csongrád és környéke

2019.06.26. 18:50

Tovább bővült a csónakház

Elkészült a Kis-Tisza Vízi-Sport Egyesület csónakház fejlesztésének második üteme a Magyar Kajak-Kenu Szövetség közreműködésével.

M.A.

A fejlesztés során az egyesület két új mólót kapott, megújult és kiszélesedett a partszakaszuk, sármentesített lejáró épült a hajóház és a móló között, és készült olyan lejáró is, amelyen a motoros hajókat és a sárkányhajókat csörlővel tudják mozgatni. A Szent Jupát Hajóház előtetőt kapott, amely alá kültéri kombinált sporteszköz került ütéscsillapító gumiszőnyeggel. Elkészült a hajóház vizesblokkja is, a konditerembe pedig új edzőgépeket vásároltak. Az értékekre ezután riasztó- és kamerarendszer vigyáz, de az öltözők berendezése is megújult, háromszintes eredményhirdető dobogó készült, és hangosító felszerelést is kaptak. Mindez 15 millió forint állami támogatással valósult meg.


– Nagy, a jövőt meghatározó előrelépés ez a fejlesztés az egyesületünk életében. Ezzel megvan a kellő eszközünk a jó versenyeredmények eléréséhez – összegzett Kakuszi Gyöngyi, az egyesület vezetője.

Már a következő feladat a megvan Kis-Tisza Vízi-Sport Egyesület vezetősége számára, a bővülő versenyzőszám miatt „kinőtték" az öltözőiket, ezért új helyiségekre lenne szükségük a Holt-Tisza parton.


KÉPALÁ: Bedő Tamás polgármester, Kakuszi Gyöngyi egyesületi elnök és Farkas Sándor országgyűlési képviselő avatták fel a csónakházat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!