Csongrád és környéke

2014.06.30. 22:09

Villanypásztorral vették körül a turistapihenőt

Csongrád - Villanypásztorral vette körül valaki az első nagyréti turistapihenőt – adta közre egy csongrádi olvasónk a Facebookon. Az elektromos eszközzel egy olyan folyosót alakítottak ki, amelyen feltehetőleg állatok járnak ki legelni.

Munkatársunktól

Mindent Csongrádról

A delmagyar.hu hivatalos csongrádi Facebook-oldala, nem csak csongrádiaknak!

A probléma „mindössze" annyi, hogy az Ellés-part felé vezető út első pihenője így megközelíthetetlen. A Tisza–Körös-zugi túraútvonal 2009-ben készült el, az önkormányzat 40 millió forintot költött a reményeik szerint a kerékpáros- és gyalogosturizmust is fellendítő fejlesztésre. A Nagyrétben ekkor épült a hat pihenő.

A kerékpáros kirándulásokat szervező [namelink name="Sebő László"] fülébe is eljutott a hír. Azt mondta, gyakran kerekeznek arra, eddig nem látott hasonló helyzetet. Az ügy nyilvánosságra kerülése után beszélt az ott élő gazdával, aki együttműködő volt, és megígérte: máshová teszi a villanypásztort.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!