Csörög

2010.10.04. 19:18

Csörög, 2010. október 5.

Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat ma Kancsár Tímea újságíróval oszthatják meg. Az ügyeletes újságíró hétfőtől péntekig 9 és 21 óra között hívható a 06-30/218-1111-es mobiltelefonszámon. E-mailt a [email protected] címre küldhetnek. SMS-számunk: 06-30/303-0921. Ha nem kapott újságot, hívja a 62/567-864-et, vagy jelezze a [email protected] e-mail címen!

Kapubezárás

Szakács Tibor szegedi olvasónk nem érti, hogy egy kaput, amit mindössze egy nap alatt be lehetett zárni, azt miért tart ilyen sokáig kinyitni. Olvasónk szerint ugyanis a Kárász utcai üzletháznál található átjárót jogtalanul tartják bezárva. Már több megmozdulás is történt a kapu kinyittatása érdekében, az ügy egyébként az önkormányzat általános igazgatási irodájához tartozik. A kapubejáró melletti egyetemi épületbe járó hallgatók már több mint 300 aláírást is gyűjtöttek a kinyitás érdekében. Olvasónkat felháborítja ez a huzavona: a csökönyös lakók megnehezítik a diákok mozgását, az ott üzemelő üzlethelyiségek forgalmát rontják, emiatt sok dolgozó ember állását teszik kockára.

Mars téri káosz

Dékány Anna olvasónk több kistermelő nevében telefonált. Férje a Mars téri piacon árusít – már amikor ebben nem akadályozzák meg. Nagyon szépnek találja az új piacot, de a kistermelőknek nincs elég hely az árusításra, mindössze négy asztal áll a rendelkezésükre, amit minden reggel érkezési sorrendben tudnak elfoglalni. Nekik ugyanis nincsen arra lehetőségük, hogy fél évre előre asztalt váltsanak, mint a viszonteladók. Már most a reggelenkénti asztalfoglalás úgy zajlik, hogy futni kell egészen az asztalokig, sőt van olyan, aki maga helyett fiatal, jó futót küld, vagy még korábban ládát köt az „asztalához" foglalás gyanánt. Olvasónk méltatlannak, megalázónak és igazságtalannak tartja a kialakult helyzetet: sok hetven feletti kistermelő nem tudja és igazából nem is akarja így felvenni a versenyt. Többször elsodródtak és megsérültek emiatt idősebb árusok. Olvasónk szerint hatvan-hetven helyre lenne szükségük, remélik, hogy a több milliárd forintos beruházásnál erre is odafigyelnek a továbbiakban az illetékesek.

Beálló

A 62/435-839-es számról telefonáló olvasónk már jelezte az illetékeseknek, hogy milyen hasznos lenne a szegedi füvészkertnél található végállomásnál egy beállót építeni. Nagy ott a forgalom, és rengeteg iskolás, óvodás látogatja a kertet. Pont emiatt milyen jó lenne, ha nem áznának agyon gyermekek és kísérőik, amíg a buszra várnak.

Kellemes meglepetés

Mészáros Gizella olvasónk elmesélte: szeptember 28-án, este kilenc óra körül felszállt a tarjáni végállomás felé tartó 4-es Tatra villamosra a Novotel megállóban. A villamosvezető az ajtó nyitásakor egy időben udvariasan köszönt, végig a vonalon minden fel- és leszálló utasnak ugyanígy. Beérve a végállomásra kifelé fordulva „Viszontlátásra! Jó éjszakát!". Olvasónk ezt a kellemes érzést nem hagyhatta szó nélkül. Mondta is a sofőrnek. Végre valaki felfogta, hogy az SZKT van az utasokért, és nem fordítva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!