2016.09.12. 21:45
Tündérmese a Rothermere téren
DélmagyArchív 1928: Egy lélegzetelállító filmhíradó – melyen Szeged népe egy 30 éves brit fiatalembert ünnepel. Rothermere lord képe Kossuth Lajos és Ferenc Jóska között a tanyai tisztaszobákban.
A nevét sem tudták kiejteni, de a szegedi nép között elterjedt: Harold Harmsworth, azaz lord Rothermere annyira gazdag, hogy vissza fogja vásárolni a Trianonban elvett területeket. Képmását vándor árusok értékesítették a tanyákon, és ha nem lett volna eléggé ellentmondásos, hogy Kossuth Lajos és Ferenc József arcképe egymás mellett függött a falon, 1928 nyarán odakerült közéjük egy brit sajtómágnás.
Harold Harmsworth, Rothermere első vikomtja, 1927. június 21-én jelentette meg Magyarország helye a Nap alatt című cikkét lapjában, a Daily Mailben. A cikk a trianoni szerződés igazságtalanságára hívta fel a figyelmet, és valósággal kiszabadította a vesztes Magyarország fájdalmát és reményeit. Rothermere vikomtból egyszerre a revízió hőse lett.
Megcsonkítottságunk és ebben való soha meg nem nyugvásunk
1928 májusában a Magyar Revíziós Liga meghívására Rothermere vikomt fia, Esmond Cecil Harmsworth Magyarországra látogatott és tíznapos programjából egy napot Szegeden töltött el.
Ilyen lázban Újszeged visszaszerzése óta nem volt Szeged, mint 1928. május 20-án. A brit vendég érkezésére a meglátogatott városokban revíziós nagygyűléseket szerveztek Esmond Harmsworth részvételével. A szkeptikus, valamin folyton veszekedő szegedi közélet teljes lelkesedéssel vetette magát a szervezésbe. Nem számított, hogy a Trianon előtti határokban reménykedő közvélemény számára valójában kevés volt Rothermere etnikai határkiigazítása. Nem számított, hogy Rothermere lapja azelőtt a csehszlovák állam megalakulásának támogatója volt. Nem számított, hogy volt-e igazi befolyása a brit politikára. Az számított, hogy egy brit előkelő, ráadásul Nagy-Britannia harmadik leggazdagabb embere felfigyelt a magyarok sérelmére és – ez maga volt a tündérmese.
A nagy nap megszervezésére külön bizottság alakult Szegeden, s a programot már jóval az érkezés előtt,megjelentették a lapok. A Délmagyarország május 19-én azt konstatálta, hogy a város lobogó- és virágdíszben várja a vendéget. A városháza előtti virágágyban már „baráti szeretettel ölelkezett„ a virágokból kiformált angol és magyar címer, a Klauzál-téren ácsolták a díszsátrat, ami előtt vasárnap azután 60 ezer ember vonult el több mint 3 órányi menetben. Az üzletek kirakataiban angol zászlók voltak, Harold Rothermere és Esmond Harmsworth képével.
A városháza az újságokban hívta fel brit vendég érkezési útvonalán a lakosokat és az üzlettulajdonosokat, hogy házaikat, ablakaikat, kirakataikat minél dúsabban díszítsék fel lobogókkal, szőnyegekkel, zászlócskákkal, virágokkal, valamint „megcsonkítottságunkat, ebbe való soha meg nem nyugvásunkat, jobb jövőbe vetett erős hitünket, lord Rothermere és fia iránt érzett mélységes hálánkat feltüntető feliratokkal és ábrázolatokkal.” Ennek megfelelően a Kossuth Lajos-sugárút, a Gizella-tér, a Feketesas-utca, a Széchenyi-tér, a Klauzál-tér és a Kárász-utca valóságos díszben állt vasárnapra.
1928. május 20-án története során példátlanul a Délmagyarország címoldalán angolul is megjelentette vezércikkét, belső oldalán pedig ugyancsak két nyelven jelent meg Dettre János liberális publicista cikke, arról, hogy ellenzéki oldalról nézve is igazságtalan a trianoni békeszerződés.
A Délmagyarországot mindig kulturszempontok vezérlik. Iránya progresszív és egész mentalitása messze távol áll bármely nemzetbeli szélső soviniszták eszmekörétől. Ilyen sajtóorgánum kopogtat most nálatok a vitathatatlan magyar igazsággal és kéri: ismerjétek meg ezt a népet, lássátok meg ezt az országot és segítsétek feltámadásában.
Az érkezés előnapján a városháza erkélyét is ünnepi díszbe öltöztették, a Klauzál-téren pedig elkészült a bordóvörös drapériákkal szegett díszsátor és sűrűn teleaggatták angol és magyar zászlókkal. A Kiss-palota és a Magyar-Olasz Bank háza között hatalmas angol lobogó lengett, a Klauzál-téren pedig a Kossuth-szobor fölé egy óriási „Nem, nem, soha!„ feliratú zászlót feszítettek ki. A délutáni órákban a városházára is felhúzták az angol és a magyar lobogót.
A belvárosi üzletek kirakataiban az angol zászlók mellett a legkülönbözőbb irrendenta installációk jelentek meg. Egy fűszerkereskedő kockacukorból rakott ki irredenta jelszavakat, egy másik szőrmékből formálta ki Magyarország térképét. Az egyik magánbankban a térkép ezüstpengősökkel volt kirakva, Kolozsvár, Szabadka, Kassa, Pozsony helyén egy-egy tízkoronás arannyal, Csonka-Magyarország közepén pedig szerény rézfillérecske húzódott meg – ezt hagyta meg nekünk Trianon.
Filmhíradó 1928-ból: Esmond Harmsworth átveszi apja díszdoktori oklevelét a szegedi egyetemen. A videón 00:30-tól láthatók képek a Klauzál téri felvonulásról. Forrás: Filmhiradokonline.hu
Fel sem tűnt, és átszelte Magyarországot
Másnap, május 20-án a Délmagyarország szerint százezer ember ünnepelte Harmsworth képviselőt Szegeden. A brit vendég vasárnap fél tizenkettőkor érkezett Szeged határához, ahol a felsőtanyai központnál a díszmagyarba öltözött Somogyi Szilveszter polgármester fogadta őt. Harmsworth Rolls Royce-ából átült a város autójába és elindult a kocsisor. A Rókusi pályaudvarnál a kisereglett vasutasok tömege állt, és a Kossuth sugárút mentén is örömittasan éljenzett a nép. A Tisza Lajos körút hosszában leventék és kivezényelt iskolások álltak, és itt is teli torokból szólt az éljen.
Esmond Harmsworth a Tisza Szállóban szállt meg, s itt már az autóból is alig tudott kiszállni, mert ezrek éltették. Villásreggeli után a képviselő áthajtatott a Széchenyi téren és a Feketesas utca felől ment be a városházára, ahol díszmagyaros urak és újságírók fogadták.
Minden úgy történt, ahogyan a rendezők eltervezték. Szegeden már kora délelőtt özönlött a nép a Széchenyi térre és a Klauzál térre. A két helyszín házait szőnyegekkel, virágokkal és drapériákkal díszítették fel, és zászlók lobogtak rajtuk. A környékbeli falvakról különvonatokon érkeztek az emberek, a kisvasút ontotta Szeged tanyai népét. Azt emberek között az járta, hogy Rothermere annyira gazdag, hogy „mögvöszi vissza az evött földeket”.
A városháza tornyából toronyzene szólt. Amint Esmond Harmsworth a Tisza szálló előtt autóba szállt, hogy a városházára hajtasson, a toronyzene rázendített az angol himnuszra, és addig játszotta, amíg a vendégek a városházára értek.
Közvetlenül a városháza előtt magyar ruhás asszonyok és lányok gyülekeztek, mögöttük transzparensekkel a tömeg. Ilyen tábláik voltak:
Amikor a brit fiatalember kilépett a városháza erkélyére, vele szemben ötvenezer ember torkából egetverő éljen és hipp-hipp-hurrá hangzott fel. Mellette az erkélyen Somogyi Szilveszter polgármester, Rassay Károly képviselő, gróf Zichy Ernő, Várhelyi József prelátus, Szalay Ilonka, valamint néhány angol és magyar újságíró volt.
Somogyi polgármester meglehetős humorral hívta fel a tágas birodalomhoz szokott brit figyelmét, hogy az elmúlt pár óra úton át is szelte Magyarországot. A polgármester szavaira fel-felharsant a „Vesszen Trianon!„.
A beszédek végén Harmsworth is elővette magyarul előkésztett szavait és „Éljen Szeged kedves népe! — Éljen Magyarország!” szavakkal köszöntötte az elragadtatott tömeget.
Nem sokkal ezután a képviselő, a polgármester és a prépost, s mögöttük a díszmagyaros urak, valamint a teljes közgyűlés gyalog indult el a tömeg közepette a Klauzál téri felvonulás helyszíne felé.
Valóságos virágesőben ért a Klauzál-térre, amely gyönyörűen fel volt díszítve. A Kiss-, a Lengyel-, a Kárász- és a Gál-ház ablakairól vagyonokat érő perzsák csüngtek alá és mindent elborított a virág. A Kossuth-szobor előtt a cigányok abban a pillanatban zendítettek a Rákóczi-indulóra, amikor Harmsworth karcsú alakja feltűnt a Kígyó-utcában. A Rákóczi-induló akkordjai közben lépett a díszsátorba, amelynek környékét ismét a filmoperatőrök és fotóriporterek szállták meg.
Az Isten áldja mög lelköm gyerököm!
Megkezdődött a felvonulás (a korabeli filmhíradón . Az élen a lovasrendőr-csapat haladt, utána a lovas leventék és a lovasbandériumok, aztán egy cserkész zenekar jött, majd cserkészcsapatok, középiskolások, leventezenekar, kerékpárosok, levente evezősök feltartott evezőkkel, őket dorozsmai kisleventék követték fapuskákkal, majd egyetemi hallgatók, sportegyesületek, vitézek, vasutas zenekar, aztán a vidéki küldöttségek, egyesületek, végül a teljes közönség, aki csak akart, elvonult Rothermere lord fia előtt. A menet a Dugonics-térig vonult, ahol a rendőrség útmutatása szerint feloszlottak a különböző utcákban.
Az egyik iskola élén hét diák haladt, mindegyikük mellén a Trianon szó egy-egy piros betűje volt. Harmsworth előtt frontot csináltak, majd hirtelen lekapták a táblákat és összetépték. Azután egy alsóvárosi levente rúgtatott lovon Harmsworth elé. „Nehéz angol szavakat tör, de vitézül deklamál – írta az újság. – Körülbelül ezt mondja: – Magyarország ezer éve a magyaroké, adják vissza elrablott határainkat!„
– Az Isten áldja mög lelköm gyerököm! – kiáltotta feléje a menetből egy öreg, töpörödött nénike.
A küldöttségek mindegyike ajándékot adott át a képviselőnek, külön asztalt kellett felállítani az emléktárgyaknak. A tápéiaktól szatyrot kapott, a dorozsmaiak egy Nyilassy-képet vittek. Babák, kézimunkák kerültek az asztalra, a vásárhelyiektől egy bronz rózsát kapott. Bába Károly, kitűnő vizslatenyésztő pedig Bicskást, egy fajtiszta magyar vizslakölyköt adta át a képviselőnek. Ez az ajándék egyáltalán nem volt közömbös a vadászatot kedvelő későbbi lordnak; két levélben is megköszönte a kutyát. Bába Károly hagyatékából kerültek elő ezek a levelek, melyekről Szabó C. Szilárd kolléga cikket írt 2009-ben.
Hatvanezer ember 3 órán át vonult fel a harminc éves brit fiatalember előtt a Klauzál téren.
Nem csoda, hogy fél évvel ezután az 1928. október 2-i szegedi közgyűlésen valakinek eszébe jutott, hogy a Klauzál teret nevezzék át Rothermere térré. A tanács diszkréten persze, de elutasította, hiszen ezzel Klauzál Gábor emlékét sértették volna meg.
A felvonulás után a város díszebédje következett, melyen Esmond Harmsworth karfiollevest, velős palacsintát, bélszínt, rántott csirkés salátát és tortát evett, miközben a páholyokból érdeklődő hölgyek nézték végig az ebédet. Beszédében pontosan a korszellem szerint beszélt. Szíve-lelke tele van a várossal, mondta, és a „pompás parasztsággal”, amely előtte felvonult. Kifejezte, hogy nagy megtiszteltetés volt számára a fogadtatás, és egyszerű utasként is szeretne bepillantani a vidék életébe, amelynek kedvessége sok nyomort és igazságtalanságot takar.
A mai napon különös erővel éreztem át azt a nagy igazságtalanságot, amelyet önökkel szemben elkövettek. De remélem, hogy nincs már messze az az idő, amikor Magyarország újból elfoglalhatja régi helyét, amely őt mint a világ régi, történeti nemzetét megilleti. Még egyszer és teljes szívemből köszönöm a szíves fogadtatást, a melynek során nemcsak a nép érzelmeit és lelkesedését ismertem meg, hanem erélyét és őszinteségét is. Éljen Magyarország!
Utolsó szegedi programjaként délután 5 órakor Harmsworth apja számára átvette a szegedi egyetem jogtudományi díszdoktori oklevelét, amiről korabeli híradófelvétel is maradt.
Az se lönne baj, ha Rótemere itt maradna!
Rothermere fiának fogadtatásáról az újság összes beszámolójából sem tudnánk meg annyit, mint Magyar László riportjából, amely alulnézetből, a szegedi nép felől nézte meg, mit gondolnak a kiskocsmák mélyén a lordról.
Először is teljes volt a bizonytalanság, hogyan kell ejteni a Rothermere nevet. Különféle irányzatok születtek a dologban (semmivel sem eltérőek azoktól, amelyek ma is lennének). Így tehát:
Ehhez Magyar László tette hozzá:
Az angol nagyúr nevét az újság nyomtatott betűje vitte ki a külső földekre és az már úgy idegződött be az emlékezetekbe, mint ahogyan íródik, legfeljebb a betűk sorrendjének ártatlan átcsoportosításával kissé magyarosabb zamatot kap, mint ahogy a bataillon-ból is Rata-Ilon lett, az influenzából pedig ifilujza, vagy infalencia.
— Aztán bíznak-e benne, — kérdezte Magyar László egy álldogáló fuvarostól — hogy lesz valami látszatja az angol nagyúr barátságának?
— Messze van ide nagyon az a Londonország.
De aztán — miért, miért nem — megcsillan a szeme.
— Úgy vagyunk mi valahogy avva az angolla, mint a nagyon szögény embörök beteg gyereke a gazdag kőrösztapáva. A kőrösztapa nem hagyja éhön veszni a körősztfiát. Minket is mögsegít majd az a Rótemere. Csak olyan messze né lönne Anglia.
Észre se vettük, hogy közben egy fiatalabb gazda támaszkodott a kocsi oldalához és nagy figyelemmel hallgatta a beszélgetést, majd hirtelen megszólalt.
— Messze van, az igaz — mondja —, de azért csak segíthet rajtunk, ha akar. Ugy-e János bácsi, Zákányhő is messze van a szegedi takarék, azé mégis tud segíteni a pézivel.
— Hát tud, ha akar — mondja erre Rite János és most már a fiatal gazda és az öreg gazda kőzött folyik tovább a beszéd. — Ha akar. Azt mondják, hogy akar — gondolkozik lassú, megfontolt beszéddel az öreg — de attu még is lőhet félni, hogy ha együn ide, hozzánk, nem mögy többet vissza. Itt marad királynak.
Majd rövid szünet után hozzáteszi:
— Sokszó becsapták mán a magyart. Becsapták a háborúba is. Mindég győztünk, mindég idegen országba vótunk, aztán mikó hazagyüttünk, szűk ketrecbe tanátuk magunkat. Elveszőtt az ország. Mögmondtam én egyszer régön, még a háború előtt, amikó nagy depetációba vótunk, hogy nem lösz jó az a függetlenség, mert eveszünk biztosan, ha egyedül maradunk. Így is lött.
— De most mán nem löszünk egyedül — bizonykodott a fiatal — mellettünk lösz az
angol. Azér gyűn a Rótemere.
— Nagyon gyöngék vagyunk mink ahhon, hogy egyedül vőgyük vissza az országot. Nagyon megerősödtek a rácok, mög az olájok. Puskával, katonával bajos lenne elbánni velük. Én azé bízok a Rótemerébe, mert hogy ü nem puskával akarja, hanem politikával.
Azután a Török utcai Szécsi-féle vendéglőben:
Az ivóban, a söntés körül tanyai asszonyok és emberek borozgatnak vagy kanalazzák a párolgó húslevest. Olyan csönd van a kocsmában, mintha feleannyian sem lennének. Az egyik asztalnál néhány alsóközponti gazda ül, köztük Balogh Antal, az alsóközponti gazdakör vezetőségi tagja. Politikus ember, a Rassay-párt kortese volt a választás idején.
Könnyebben jön belőle a szó.
— Ha visszaszörzi az országot — mondja Rothermere-ről — úgy fogjuk tisztölni, mint Kossuth apánkat. Már most is tisztöljük. A fiát is ünnepelni fogjuk vasárnap, hadd lássa, mennyire szeretik a papáját a magyarok. A körbe nem rég akasztottuk ki Rótemere képét.
— A tanyákon van-e sok ilyen kép már? — kérdeztük.
— Majd mindön tanyán van má — mondja — zsidók hordták szét, oszt mindönki vött belüle, aki csak töhette. De azér leginkább attul lőhetne félni, hogy angol fönnhatóság alá kerül az ország, ami nem lönne baj, hiszen Anglia nagyobb hatalom, mint amilyen az osztrák vót. Az se lönne baj, ha Rótemere itt maradna.
— Mög is érdemölné — szól közbe egy másik gazda.
— Na, na, hát nem mondom.
— Hát magának, Balogh uram, van-e már Rothermere képe?
— Vöttem én is.
— Odalógattuk a tiszta-szobába, Kossuth Lajos, mög Ferenc Jóska, közé — szólal meg először az asztaltársaság egyetlen nőtagja, Balogh Antal felesége, aki eddig szerényen, némán ült a saroknál és nagy figyelemmel hallgatta az embörnép beszédjit.
Petróleumlámpát a Rothermere-telepnek!
A Klauzál teret nem nevezték át róla, de pár év múlva a lord névadója lett Szegeden egy új városrésznek. 1931-től Rothermere-telepnek nevezték az akkori Kertész utca (ma Bakay Nándor utca) folytatásában épült kicsiny kertes városrészt. Igaz, nem volt kövezett útja és az ott lakók 1931 szeptemberében 4 darab petróleumlámpát kértek a várostól, mert a telepre – önerőből – csak az egyik felén tudták bevezetni a villanyvilágítást. A közeli huszárlaktanya bűzös szemétdombjának felszámolását is csak 4 év alatt sikerült elérni, hosszas instállásokra és terepszemlékre, de a nevet a kommunista időszak elejéig viselte a telep.
Lord Rothermere az 1930-as években az olasz fasizmus, sőt Hitler gazdasági eredményeivel rokonszenvezett, de a fajelmélettel nem. 1938-ban a Felvidék visszacsatolásakor Magyarországra jött ünnepelni, de ezt sem fasiszta megfontolásból tette. A magyar revíziós körök tervezték, hogy fiának, a Szegeden is megfordult Esmond Harmsworth-nek egy esetleges királyválasztás esetén felajánlják a „jelöltséget„ a magyar koronára, de ebből nem lett semmi. 1940-ben halt meg.
Esmond Harmsworth 1932 és 1971 között a brit médiacég igazgatótanácsi elnöke volt, apja halála után Rothermere második vikomtja lett. 1978-ban, 80 éves korában hunyt el.
Esmond Cecil Harmsworth
A Harmsworth család még visszatért Szegedre. A ma is prosperáló Daily Mail lapcsoport, (amelyet jelenleg Esmond Harmsworth unokája vezet) 2000 és 2013 között a Délmagyarország tulajdonosa volt. Rothermere 4. vikomtja idején épült, majd jelenlétében avattuk fel 2005-ben a Délmagyarország Szabadkai úti székházát és nyomdáját.
