Délmagyar logó

2019. 07. 21. vasárnap - Dániel, Daniella 18°C | 32°C Még több cikk.

Arcul ütötte-e Jávor Pál a színésznő kollégát?

DélmagyArchív 1928: Két 26 éves színész afférja Szegeden. Színészhiszti? Antiszemitizmus? Rájátszás?

Jávor Pál és Zöldhelyi Anna afférja - híradás a Délmagyarország 1928. január 4-iki lapszámában
Jávor Pál és Zöldhelyi Anna afférja - híradás a Délmagyarország 1928. január 4-iki lapszámában
1928. január 3-án, kedden Jávor Pál színész állítólag tettleg inzultálta Zöldhelyi Anna színésznőt a szegedi színházban.

Mindkét színész 26 éves volt, pályája kezdetén állt. Zöldhelyi elbeszélése szerint Jávor háromszor arcába csapott, amitől ő elvágódott, majd rendőrért szaladt, majd a városházára szaladt, végül látleletet venni szaladt.

Jávor szerint pedig ebből semmi nem igaz, csak annyi, hogy a színésznő elvágódott. Az igazság nem derült ki, mert mindkét fél mást-mást állított a lapnak. Eléggé színészhiszti jellegű a történet, de azért mégsem csak ennyi.

Zsidózás a Kass kávéházban?

Jávor Pál nem volt antiszemita

Jávor Pál életében nyoma sincs az antiszemitizmusnak. Felesége zsidó származású volt. A zsidótörvények életbe lépése után sok állás nélküli kollégájának szerzett alkalmi munkát. 1944. március 19. után ő is üldözött lett, előbb a színházból, majd a filmgyárból is kitiltották. Októberben a németek Sopronkőhidára hurcolták, majd a németországi Pfarrkirchenbe került, ahonnan 1945-ben tért haza.

Újév estéjén Zöldhelyi és Jávor külön asztalnál szórakoztak a Kass emeleti termében Szegeden. A színésznő szerint a zongorista már korábban az „Erger, Berger" kezdetű zsidógyűlölő dal zenéjét játszotta, majd éjfél után arra lett figyelmes, hogy Jávor Pál asztaltársasága "zsidózik", vagyis a Tórával és egy rabbival gúnyolódnak. Zöldhelyi odaszólt Jávoréknak, hogy ne bántsák a vallását, mire az visszaintett, a színésznő pedig hazament. Másnap a próbán Jávor szemére vetette az esetet.

A színésznő szerint a keddi próbán azután Jávor utánament a folyosón, és idézzük Zöldhelyi Annát: "Hirtelen elém állt: - Ha zsidó vagy menj zsidóországba – kiáltotta, és ezzel a karját felemelte és háromszor arcomba vágott."

Jávor Pál is nyilatkozott a korabeli Délmagyarországnak. Ő úgy emlékezett vissza, hogy az újévi éjszakán teljesen józan volt. Kedélyesen diskuráltak, miközben egyik asztaltársa ezeket a mondatokat ismételgette: "Opasno je van se nagnuti" és "Ne rabi zahoda". (Mindkettő a monarchia vasútjáról volt ismerős a korabelieknek. Egyik azt jelentette horvát nyelven, „kihajolni veszélyes", a másik pedig azt, hogy „ne használja a WC-t".) Jávor szerint ez utóbbit hallhatta félre Zöldhelyi Anna, mivel asztalánál semmilyen zsidózás nem folyt.

"Mit pletykálsz te rólam?!"


Amikor hétfőn a próbán felelősségre vonták, Jávor tiltakozott. A következő napon pedig, már a színész kollégák is kérdőre vonták viselkedése miatt, mire őt felháborították a vádak, amiket a színésznő terjesztett ellene.

Jávor Pál további szavaival: „A próba után összetalálkoztam vele. – Mit pletykálsz te rólam? – kiáltottam rá. Zöldhelyi erre megtorpant. El akart rohanni, erre felbukott és elesett. Ekkor kaphatta sérüléseit. Kijelentem, hogy Zöldhelyihez nem nyúltam hozzá, és rágalom, amit rólam állít."
 

A színházi törvényszéki tárgyaláról szóló cikk a Délmagyarország másnapi számában.
A színházi törvényszéki tárgyaláról szóló cikk a Délmagyarország másnapi számában. A cikk egy másik oldalon folytatódik.


Kiderült, hogy a Kassban valóban volt erger-bergerezés, a zongorista állítja, hogy parancsra játszotta. Jávor asztaltársasága egy népdal szövegét énekelte rá. Amúgy a mulatság e szakaszán valóban "antiszemita hangulat uralkodott". Az orvosi látlelet viszont nem bizonyított semmit, és a folyosón Jávorral tartó színészkolléga sem látott semmilyen inzultálást.

Végül csak kibékültek

Másnap összeült a színházi törvényszék, amelynek elnöke Földényi László, tagjai Uti Géza, Bilicsi Tivadar és Berengh József lett. Itt Zöldhelyi nem állította, hogy Jávor maga zsidózott, de azt igen, hogy nem figyelmeztette társaságát, és ez azt jelentette, hogy egyetért velük.

A szembesítés után Jávor elégtételt akart adni Zöldhegyinek, de az nem fogadta el, csak azzal a feltétellel, hogy Jávor beismeri, megütötte őt. A színész azonban ezt nem ismerte el, így hiába békítette egy csókkal a kolléganőt, békületlenül távoztak.

A színházi grémium persze másnap sem tudott döntést hozni, így abban maradtak, hogy polgári peres útra terelik az ügyet.

Addig azonban nem jutott a dolog, mert Jávor Pál és Zöldhelyi Anna 1928. január 13-án, pénteken kibékültek.

"Egy újabb csókkal pecsételték meg az állítólag visszavonhatatlanul létrejött, esetleg világtörténeti nevezetességre is emelkedő békeokmányt" – zárta le a témát a Délmagyarország is.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Úgy hullanak a férjei, hogy számolni sem tudja az újság

DélmagyArchív: Szerencsés Fekete Veron zsiványbandát szervez, hamis pénzzel házal és úgy hullanak a… Tovább olvasom