Hallgassa élőben!

DélmagyArchív

7 éve
Panek Sándor
DélmagyArchív 1936: Fogházra ítélték a hűtlen férjek visszahozására vállalkozó Zsigánét. Egyedül ő volt észnél a sztoriban.
7 éve
Panek Sándor
DélmagyArchív 1927: A Mikszáth utcán végigüldözve elkapták az első szegedi aszfaltbetyárt. Pingponglabda segítségével akart ismerkedni. Bejött neki.
Fordulat a hétvégi lakástűz ügyében
Baleset miatt lángolt egy társasházi lakás Budapesten. A szomszédok szerint egy pszichiátriai kezelés alatt álló üldözési mániás lakótárs többször is fenyegetőzött, hogy gyufát ragad, ha nem hagyják békén.
5 millió 939 ezer a beoltott, 6688 az új fertőzött, elhunyt 75 beteg
A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 795 562 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 24 384 főre emelkedett.
DÉLI SZÓ – Szeged – 2021.10.25.
Nem teljesülhetett Venczel Vera utolsó kívánsága
75 éves korában szerettei körében örök álomba merült Venczel Vera. A Bors megtudta, hogy komoly betegséggel küzdött, így bár szeretett volna, már soha nem térhetett vissza a színpadra.
City7 Magazin – Hódmezővásárhely – 2021.10.25.
Bezzegrománia, 21. század: így kel át a Maroson egy 94 éves asszony (videó)
A közelben élők harminc éve várnak arra, hogy egy híd épüljön ezen a helyen, mindhiába.