Hallgassa élőben!

Digitália

Kapás Boglárka éremért úszik – ÉLŐ
Németh Nándor is döntőzik • Telegdy Ádám 200 méter háton, Cseh László 200 méter vegyesen juthat be a fináléba.
Két prágai csapat a harmadik fordulóban
A harmadik forduló első meccseit a jövő héten rendezik.
Szijjártó Péter a kereskedelmi kapcsolatokról tárgyal Tatárföldön
A részletekről elmondta, hogy a Mol és Tatnyefty tatár olaj- és földgázipari társaság nemrég megkezdete egy közös gumibitumengyár építését.
Franciaországban augusztus 9-től lesz kötelező a Covid-igazolás, a tengerentúli megyékben rendkívüli állapot lép életbe
A kormány megítélése szerint a járványhelyzet napról napra súlyosbodik a fertőzőbb delta variáns terjedése miatt.
Elhunyt Csom István sakkolimpiai bajnok
Pályafutásának csúcsa az 1978-as sakkolimpia megnyerése volt Buenos Airesben.
ITM: minden eddiginél többen dolgoznak Magyarországon
Még a járvány előtt, 2019-ben sem dolgoztak annyian, mint idén júniusb