2020.12.13. 15:00
Nemzetgazdaságok teljesítményével vetekszik a kiberbűnözőké
2025-re elérheti a 10500 milliárd dollárt a kiberbűnözők által okozott kár, ami a jövő évre prognosztizált adathoz képest is közel 60 százalékos növekedés.
Forrás: Shutterstock
A nagyságrendet jelzi, hogy már ez több, mint két és félszerese a 2019-es német GDP-nek.
Ha a cégek nem szánnak informatikai hálózataik és adataik védelmére is komoly erőforrásokat, akkor hatalmas veszélynek teszik ki magukat – hívja fel a figyelmet a PAV Hungary, a Panda Security magyarországi forgalmazója.
Néhány éven belül eddig soha nem látott mértékűre növekszik a cégeket fenyegető kiberbiztonsági kockázat. A számítástechnikai bűnözéssel világszerte okozott károk összege ugyanis 2025-re elérheti a 10500 milliárd dollárt, ami csaknem 60 százalékkal haladja meg a jövő évre jelzett 6000 milliárd dollárt – mutat rá friss előrejelzésében a Cybersecurity Ventures (CV) információbiztonsági kutató és elemző cég. Nem csak a 2025-ös, de már a jövő évi összeg is
felülmúlja a vezető kábítószerek teljes, globális kereskedelmét.
A nagyságrendet talán még jobban szemlélteti, hogy ez már a világ legerősebb gazdaságainak teljesítményeivel is összevethető. A Világbank adatai szerint a 10500 milliárd dollár több mint két és félszerese Európa legnagyobb gazdaságával rendelkező Németország 2019. évi, 3845 milliárd dolláros GDP-jének.
Az említett tételnél nagyobb bruttó nemzeti össztermékkel pedig mindössze két ország, az Egyesült Államok és Kína rendelkezik. Az Európai Unió 27 tagállamának ugyancsak 2019-ben mért összesített GDP-je 15 593 milliárd dollár volt, vagyis a károk mértéke már a közösség egészének teljesítményével is párhuzamba állítható.
A számok egyértelműen jelzik, hogy a következő években a vállalatok számára a legnagyobb kihívást hálózataik és adataik védelmének biztosítása jelenti majd. Ez legalább olyan nagy feladat lesz, mint az üzleti fejlődést biztosító lehetőségek, partnerek felkutatása. Ennek megoldása nem ígérkezik könnyűnek, a Cybersecurity Ventures ugyanis fenntartja azt a prognózisát, hogy
2021-ben világszerte 3,5 millió betöltetlen információbiztonsági állást tartanak majd nyilván.
Az elmúlt pár hónapban ugyan nőtt az elérhető IT-szakemberek száma a honi munkaerőpiacon, de a pandémia után őket bizonyosan hamar felszippantja a piac és hiányuk még hosszú ideig probléma lesz a cégek számára. A Randstad 2020-as hazai munkaerőpiaci körképe 20-25 ezer IT-szakember hiányát mutatja, ezen belül jelentős a kiberbiztonsági szakértők hiánya is.
A számok még akkor is figyelmet érdemelnek, ha a trendek szerint ezt a szakértelmet a vállalatok egyre gyakrabban külső partnertől, külső szolgáltatótól veszik igénybe. Arra számítunk, hogy az említett munkaerőpiaci kényszerhelyzet miatt a kiberbiztonsági szolgáltatások havidíj alapú igénybevétele itthon már rövidtávon is jelentősen erősödik.
Borítóképünk illusztráció