Űrbéli konfliktusok

2022.03.21. 09:53

Orosz kozmonauták érkeztek a Nemzetközi Űrállomásra (videó)

Még péntek este három orosz űrhajóssal a fedélzetén a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) érkezett egy Szojuz MSz-21 űrrakéta.

Az űrrakéta indulását és érkezését az amerikai űrhajózási hivatal, a NASA élőben közvetítette.
  
A kazasztáni Bajkonur űrrepülőtérről három órával korábban startolt legénységet – Oleg Artyemov parancsnokot, valamint Gyenisz Matvejevet és Szergej Korszakovot – két orosz, négy amerikai és egy német űrhajós várta az űrállomáson.

A Szojuz űrkabinja március 30-án a tervek szerint visszafelé a két orosz űrhajóssal az amerikai Mark Vande Heit viszi a Földre, aki 340 nappal kedden megdöntötte az űrben tartózkodás amerikai rekordját.

   
A közelmúltig az űrkutatás területén folyó együttműködés egyike volt azoknak a ritka területeknek, amelyeket nem sújtottak különösebben a dél-ukrajnai Krím félsziget 2014-ben történt orosz bekebelezése után elrendelt nyugati szankciók – emlékeztetett az AFP francia hírügynökség.

   
Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz orosz állami űrvállalat 2018-ban kinevezett vezetője azonban március 12-én figyelmeztetett, hogy a szankciók az ISS ellátását biztosító orosz űrhajók működésére is hatással lesznek, ami az 500 tonnás űrállomás „Földre- vagy tengerre szállásához” is vezethet.

   
Az ISS-en dokkolt orosz űrhajóknak fontos szerepük van, hajtóműveikkel pontosítják például az űrállomás Föld körüli pályáját. A folyamatot évente tucatszor ismétlik meg, hogy a szerkezetet a megfelelő magasságban tartsák, illetve elkerüljék az űrszeméttel való ütközését.

   
Az amerikaiaknak egyedül nincs meg ez a képességük – ismerte el hétfőn Joel Montalbano, a NASA-nak az űrállomásért felelős programigazgatója. „Az űrállomást az egymástól való kölcsönös függés elvén tervezték meg (...), ez nem olyan program, ahol az egyik fél kiszállhat” – tette hozzá.

   
Bill Nelson, az Amerikai Űrutazási és Űrkutatási Hivatal (NASA) igazgatója az AP amerikai hírügynökségnek adott interjúban pénteken nem tulajdonított nagy jelentőséget Rogozin azon kijelentésének, hogy az Egyesült Államok „seprűnyélen repülhet az űrbe”, ha Oroszország leállítja a rakétahajtóművek szállítását az amerikai cégeknek.

   
„Dmitrij Rogozin ilyen, állandóan beszél össze-vissza, de végül együttműködik velünk” – mondta Nelson. „A többiek, akik az orosz polgári űrprogramban dolgoznak, profik. Ők egy pillanatra sem állnak le az amerikai asztronautákkal és az amerikai repülésellenőrzéssel való együttműködésben” – tette hozzá.

   
A Roszkoszmosz és a NASA közötti szerződés 2024-ben jár le, és a NASA szeretné 2030-ig meghosszabbítani.

   
A pénteken indított Szojuz rakéta Szergej Koroljov szovjet rakétakonstruktőr nevét viseli, aki 1907-en született az ukrajnai Zsitomirben.

   
Az Európai Űrügynökség (ESA) csütörtökön jelentette be, hogy felfüggesztette az ExoMars orosz-európai Mars-programot, és alternatívát keres négy másik programhoz az ukrajnai orosz offenzíva miatt.


Oroszország végleg le akarja állítani a rakétaindításait a Francia Guyana-i űrkikötőből


Ezt mondta még szombaton Dmitrij Rogozin, a Roszkozmosz orosz űrhivatal vezetője.


Az Európai Unió és az Egyesült Államok súlyos szankciókat-- köztük az űrkutatási együttműködést érintőket – vetett ki Moszkvára, miután Oroszország február 24-én megtámadta Ukrajnát.

   
Válaszul a Roszkozmosz törölte Szojuz rakétái további indítását a Francia Guyana-i Kourou melletti űrközpontból.

   
Az együttműködés 15 éve alatt 27 alkalommal indult Szojuz Kourou-ból. Az elmúlt években az űr volt az, ahogy Oroszország és a Nyugat a konfliktusok és politikai feszültségek ellenére folyamatosan együttműködött.

   
A Roszkozmosz idén a tervezett 30 helyett csak 20 indítást hajt végre – tette hozzá Rogozin.

   
A OneWeb hálózat internetműholdjainak hat indítását, valamint három francia szatellit kourou-i fellövését már törölték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!