Digitália

2022.11.22. 15:06

Életet mentett az Apple okosórája

Az Apple Watchnak köszönhetem, hogy még élek – írta megrázó túrája után a fiatal.

Akinek az életét segítette megmenteni az Apple órája

Miért is jó az okosóra? A fejlett technológiák akár életet menthetnek, ha arra kerül sor. Az India Today tudósítása szerint az Apple Watch egy Smit Metha nevű 17 éves fiúnak segített túlélni, mikor megcsúszott és lezuhant egy mély szurdokba a kirándulásán.

A Lonavala melletti Visapur Fortban mászta a hegyet a barátaival, mikor elvesztette az egyensúlyát és mintegy 130-150 méternyit csúszott le a völgybe.

„Aznap erősen esett az eső. A túra jól sikerült. Elértük az erődöt, fényképeket kattintgattunk, és már visszafelé tartottunk. De a visszaúton, a túra végén a sáros talajon megcsúsztam, és lezuhantam a völgybe – mondta Meath.

A lejtőt és a szurdokot fák szegélyezték, és a barátai nem vették észre, hová esett.

„Szerencsém volt, a zuhanást egy kő és egy fa állította meg, megakadályozták, hogy tovább guruljak a völgybe. Mindkét bokám kifordult, beszorultam a sűrű lombozatba” – mondta Meath.

Reménytelen helyzetbe került, mivel barátaival egy táskába tették az okotelefonjaikat a túra során. Tehát nem volt nála a telefon, a hangját pedig nem hallották..

A csuklóján azonban volt egy Apple Watch Series 7-es, vagyis egy celluláris modell.

„Azt hiszem, a Cellular Apple Watch modellnek köszönhetően élek. Lehetővé tette, hogy még időben telefonálhassak segítségért telefon nélkül” – mesélte Smit Nilesh Metha az India Today Tech-nek.

Az Apple okosórája még mindig csatlakozott a helyi szolgáltató hálózatához: a mentőcsapatok egy helyi kórházba szállították.

Később átszállították a punei ortopédiai kórházba. „Mindkét lábam bedagadt, így a sebész nem tudta elvégezni a műtétet. Körülbelül 5 napba telt, mire az orvosok megműthettek.”

A történet kissé marketingízű, de igaz. Metha annyira hálás volt a Watch-ért, hogy írt egy e-mailt Tim Cooknak. Az Apple vezérigazgatója pedig meglepetésére válaszolt is: „Nagyon örülök, hogy a gyógyulás útján haladsz.”

Cook levele

Nem ez az első alkalom, hogy egy Apple Watch megmenti felhasználója életét. Néhány hónappal ezelőtt egy Apple Watch-felhasználót az Egyesült Királyságban az óra EKG-funkciója rendellenes pulzusszámról értesítette, így figyelmeztette, hogy időben kérjen orvosi segítséget. Korábban is számos olyan eseményről számoltak be, amelyek során az Apple Watch közvetve életet mentett.

Az utóbbi években az Apple egyre több olyan funkcióval szereli az óráit, amelyek akár életet is menthetnek. A Watch Series 8-nál ütközésészlelési (crash detection) szolgáltatást is kapott a kütyü, hogy érzékelje, ha tulajdonosa például közúti balesetet szenved: ilyenkor az óra automatikus segélyhívást indít. Hasonlóképpen működik az esésérzékelő funkció, amely sokaknak szintén életmentő lehet, különösen az idős emberek számára, akiknek veszélyes elesniük.

És itt van az idén bemutatott Apple Watch Ultra, amely szükséghelyzetben olyan hangos szirénát indít el, ami akár 180 méter távolságból is hallható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!