Digitália

2022.12.19. 15:53

Eldőlt a szavazás: Elon Musk távozására voksoltak a twitteresek

Vasárnap arról indított szavazást a techguru, hogy maradjon-e a platform vezérigazgatói posztján. A mintegy 17,5 millió válaszadó több mint fele – 57,5 százaléka – Musk távozása mellett tette le a voksát. Azután tette fel a kérdést Elon Musk, hogy hétvégén a cég vezetősége közölte: a jövőben egyes közösségi platformok linkjeit nem lehet megosztani, népszerűsíteni a bejegyzésekben.

Elon Musk, a világ második leggazdagabb embere, a Twitter, a Tesla, a Neuralinknek, a SpaceX űrkutatási vállalatnak a tulajdonosa

Forrás: AFP

Fotó: JIM WATSON

A bevezetésre váró új direktívát heves tiltakozással fogadták a felhasználók, köztük a Muskot támogató csoportok is. Egy későbbi bejegyzésben a Twitter vezérigazgatója pontosította a szabályozást. Eszerint a tiltás csak azokra a fiókokra vonatkozott volna, amelyeknek egyedüli célja a rivális közösségi platformok népszerűsítése. A Twitter-felhasználók éles kritikával illették az új szabályozást, mert Musk korábban már megígérte, hogy csak a felhasználókkal való előzetes konzultáció után fog nagyobb szabályváltoztatásokat végrehajtani – írta meg az MTI.

A mintegy 17,5 millió válaszadó több mint fele – 57,5 százaléka – Musk távozása mellett tette le a voksát, míg a maradék 42,5 százalék a techmilliárdos maradása mellett foglalt állást. Musk azt mondta vasárnap, hogy tiszteletben fogja tartani a szavazás végeredményét, de a távozásával kapcsolatosan eddig semmilyen információt sem osztott meg.

Nem sokkal a szavazás megkezdése után a techguru így válaszolt az egyik felhasználó kérdésére, hogy van-e már új jelölt a vezérigazgatói posztra: 

„Senki sem akarja ezt a munkát, ami a Twitter életben tartásával jár, és nincs kijelölt utód.”

Előzmény

Musk, a világ második leggazdagabb embere októberben vált a közösségi platform többségi tulajdonosává 44 milliárd dollárért, és azonnal szervezeti átszervezésébe kezdett. Első lépésben kirúgta a vállalat alkalmazottainak több mint felét, majd menesztette a teljes igazgatótanácsot, míg végül feloszlatta a vállalat biztonsági tanácsát. 

A szervezetátalakítás mellett számos ellentmondásos lépést tett, többek között engedélyezte néhány felfüggesztett fiók, például Kanye West rapper és Donald Trump fiókjainak visszatérését az oldalra, ugyanakkor letiltotta a magánrepülőgépének útvonalát követő Twitter-fiókot. 

Musk, aki decemberben elvesztette a világ leggazdagabb emberének címét, alapítója az alagútépítéssel foglalkozó Boring vállalatnak, az orvosi eszközöket gyártó Neuralinknek, a SpaceX űrkutatási vállalatnak, valamint az elektromos autók gyártásával foglalkozó Teslának is.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!