Az egyiknek sikerül

2021.03.02. 12:04

A milliárdos tech guru vagyona jojózik

Az amerikai vállalkozó, a Tesla és a SpaceX vezetője egy hete éppen lecsúszott, akkor 15 milliárdot bukott egyetlen nap alatt. Most Elon Musk megint a világ-dobogó tetején áll.

Forrás: Shutterstock

Ismét ő a leggazdagabb ember a világon a Forbes magazinhoz hasonló profilú sanghaji Hurun Report című kínai havilap számításai szerint.

A Hurun szerint a vagyona

egy év alatt 151 milliárd dollárral, 197 milliárd dollárra ugrott.

Vagyonnövekedését elsősorban a Teslának köszönheti, amelynek 21 százalékos tulajdonosa.

A lista második helyére Jeff Bezos, az Amazon internetes áruház alapítója került, 189 milliárd dollárral, a harmadik pedig Bernard Arnault, a francia LVMH luxusipari társaság elnök-vezérigazgatója 114 milliárd dolláros vagyonnal.

A listán először szerepel kínai a leggazdagabb tíz ember között, 85 milliárd dolláros vagyonával a hetedik lett az ásványvíz-palackozó Nongfu cég 67 éves elnöke, Csung San-san.

A Hurun Report összeállítása szerint

3228 dollármilliárdos van jelenleg a világon, számuk 414-gyel nőtt egy év alatt.

Együttes vagyonuk 32 százalékkal, 14 ezer 700 milliárd dollárra emelkedett a koronavírus-járvány ellenére.

A világ dollármilliárdosainak 51 százaléka él Ázsiában, a legtöbben Kínában, 1058-an. A második az Egyesült Államok 696, a harmadik pedig India 177 milliárdossal.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!