hamarosan

2020.10.24. 22:42

A vártnál előbb jöhet a Windows 10 videohívója

Már a jövő hónapban bemutatkozhat a rendszer legújabb főverziójában.

Forrás: Shutterstock

Erősen fél gőzzel, de azért próbál hadakozni a Zoommal és a Google Meettel a Microsoft tulajdonában álló Skype, ennek jegyében már a tavasszal elérhetővé tett egy böngészőből használható, regisztrációt sem igénylő videocsevegő szolgáltatást – írja az Origó.

Pár hónapja kiderült, hogy a Microsoft a Windows 10-ben is hirdetni kívánja ezt az újdonságot, a Tálca jobb szélére bevarázsolt minialkalmazásból gyorsan elérhetővé fogja tenni. Az integráció egy ideje már tesztelhető a Windows 10 jövő tavasszal érkező főverziójának nyilvános előzeteseiben.

Most újabb előre nem látott fordulat látszik kibontakozni az ügyben, a jelek szerint a Microsoft fel kívánja gyorsítani a videocsevegő funkció kiadását: a november 10-én esedékes hibajavító kedden megérkezhet a héten kiadott Windows 10 October 2020 Update-be. Ez úgy derült ki, hogy a Microsoft kiküldte a tesztelőknek a rendszer első összegző frissítésének előzetesét, ennek a változtatási jegyzékében jelentette be az újdonságot.

A kérdéses összegző frissítés ezen felül egészen lélegzetelállító mennyiségű bugot fog megszüntetni a Windows 10 October 2020 Update-ben, így akik jelenleg a vadiúj rendszer manuális telepítésén gondolkodnak, azok talán jobban járnak, ha elhalasztják a következő hibajavító kedd utánra az installációját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!