Riasztó hír

2020.03.25. 14:42

A koronavírus örökítő anyaga 17 napig is élhet a tárgyakon

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) új jelentése szerint sokkal tovább élhet a koronavírus élettelen tárgyakon, mint azt mostanáig tudni lehetett.

Forrás: Shutterstock

Az eddigi adatok szerint levegőben 3 órával később is ki tudták mutatni a koronavírus jelenlétét, rézfelületen 4, kartonpapíron 24 órán át maradt életben. Műanyagon és rozsdamentes acélon pedig 2-3 nap elteltével is kimutatható volt a vírus a NIAID (az Egyesült Államok fertőzésekkel foglalkozó hivatala) és a CDC (amerikai járványügyi központ) kutatói szerint.

Ijesztő jelentést adott ki újabban a CDC: a Diamond Princess hajón lévő kabinok felületein

17 nappal az utasok kiszállása után is kimutatták a koronavírus örökítőanyagát.

Emlékszünk, ez volt az a japán turistahajó, amely fedélzetén 3600 utassal és dolgozóval karantén alá került még februárban. A hajón több mint ötszáz ember fertőződött meg, három magyar is karanténba került.

Anélkül, hogy felesleges pánikot akarnának kelteni, tény, hogy a hírt közzétette a Global News és a CNBC is.

Magánszemélyeknek érdemes lehet az eddigitől eltérő, sokkal tartózkodóbb gyakorlatot bevezetni a megrendelt csomagok kibontására.

Az angol nyelvű technikai portálok első, talán eltúlzott tanácsai szerint a csomagokat

  • nyitott térben bontsuk fel, viseljünk kesztyűt és semmiképpen ne érintsük az arcunkat;
  • hagyjuk a lakáson kívülre a kicsomagolást és a fertőtlenítőszerrel áttörölt terméket helyezzük el teraszon vagy erkélyen – ha még maradt rajta vírus, a száma elég csekély lesz ahhoz, hogy ne jelentsen veszélyt;
  • a csomag kinyitása után kinn dobjuk el a kesztyűt, és azonnal mossunk kezet szappannal 30 másodpercig;
  • ha élelmiszert tartalmaz a csomag, akkor a dobozt fertőtlenítsük, az ételt helyezzük át tiszta otthoni tányérokba és az eredeti csomagolást dobjuk ki;
  • végezetül mindig mossunk kezet, hogy megelőzzük a vírus terjedését a lakáson belül.
  • Remélhetően a felsorolt lépések túlzók és a további elemzések indokolatlannak fogják tartani ezeket. Addig is azonban a CDC jelentésének fényében érdemes megfontolni a szélsőségesnek tűnő védekezést is.

    Frissítés (2020. március 27.): Mint utóbb kiderült, a Diamond Princess hajón lévő kabinok felületein a szakemberek a vírus RNS-ét, azaz örökítő anyagát találták meg, ami nem fertőz.

    Borítóképünk illusztráció

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!