És tényleg megcsinálják

2021.09.03. 14:14

A Xiaomi valóban belépett az okos elektromos autózás piacára

Bejelentette a kínai óriásvállalat, hogy 10 milliárd jüan alaptőkével megtörtént a Xiaomi EV Company Limited leányvállalat cégbejegyzése.

Forrás: Shutterstock

A Xiaomi EV Company Limited törvényes képviselője Lei Jun, a Xiaomi alapítója, elnöke és vezérigazgatója. A cég bejegyzése fontos mérföldkő a sokak által várt okos elektromos jármű üzletág elindításában.

Lei Jun, a Xiaomi alapítója 2021. március végén jelentette be, hogy a vállalat létrehozza az elektromos autók fejlesztésével foglalkozó üzletágát, továbbá azt, hogy

első lépésként 10 milliárd jüant, a következő 10 év során pedig összesen mintegy további 10 milliárd dollárt készül befekteni az új üzletágba.

Beszédében azt is elmondta, hogy a csapatot ő maga fogja vezetni, így személyesen áll jót a Xiaomi EV-üzletág sikeréért. Ennek értelmében, Lei Jun lett a Xiaomi EV Company Limited jogi képviselője. Az új vállalat megerősíti a Xiaomi és személyesen Lei Jun elkötelezettségét az elektromos járművek gyártása mellett.

Amióta a Xiaomi bejelentette, hogy beszáll az EV üzletbe, sokan az autóipar megújítójaként és innovátoraként tekintenek rá.

Az EV üzletág elindításának bejelentése és a leányvállalat hivatalos bejegyzése között eltelt 5 hónap alatt a Xiaomi EV csapata rengeteg felhasználói és iparági kutatást végzett, több mint 2 000 kérdőíves felmérést készített, valamint több mint 10 lehetséges iparági partnert keresett fel. Eközben az EV-termék és a csapat kialakításában is történt előrelépés.

Augusztus 25-én a Xiaomi bejelentette a Deepmotion Tech önvezető technológiákat fejlesztő cég felvásárlását, amellyel a vállalat belépett az autóiparba és sok tehetséges szakembert nyert meg magának.

A Xiaominál jelenleg 16 000 mérnök dolgozik, a vállalat K+F kiadásai pedig 2020-ban közel 10 milliárd jüant tettek ki,

ami azt bizonyítja, hogy nincs hiányuk tehetségekből és a cég rendkívül fejlett technológiát mondhat a magáénak. Az új autóipari üzletág is építhet a Xiaomi meglévő infrastruktúrájára, tudásbázisára és tapasztalatára a mesterséges intelligencia, az innovatív anyagok és egyéb technológiák terén.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!