Ritka találat

2021.01.27. 06:00

Felhő nélküli jupiterszerű bolygót fedeztek fel

Amerikai csillagászok bukkantak olyan jupiterszerű bolygóra, amelynek megfigyelhető légkörében nincs felhő vagy ködpára.

Forrás: Shutterstock

Felfedezésüket az Astrophysical Journal Letters című tudományos folyóirat januári számában mutatták be a Harvard és Smithonian Asztrofizikai Központ tudósai.

A WASP-62b névre keresztelt gázóriást először 2012-ben észlelték annak a programnak a keretében, amely 15 magnitúdósnál fényesebb csillagok körül keringő fedési exobolygók után kutat az északi és a déli féltekén. A Dél-Afrikában lévő észlelőhelyre telepített műszerrel fedezték fel a WASP-62b-t, amelynek azonban egészen mostanáig nem tanulmányozták a légkörét.

Magnificent Jupiter, based on processed Juno imagery. (📷 NASA/Seán Doran) pic.twitter.com/9rNhjKfW24

A „forró Jupiternek„ is nevezett bolygó 575 fényévre van és tömege mintegy fele a Naprendszerünkben lévő Jupiterének. Ám miközben a Jupiter majdnem 12 év alatt kerüli meg a Napot, a WASP-62b négy és fél nap alatt, és napközelisége miatt extrém forró a hőmérséklete.

Munazza Alam, a kutatás vezetője a Hubble Űrteleszkóppal figyelte meg a bolygót és gyűjtött adatokat, tanulmányozta az elektromágneses sugárzást a kémiai elemek észlelésének segítésére. Háromszor figyelte meg a WASP-62b-t, amint elhalad csillaga előtt, ami láthatóvá tette a fénymegfigyeléseket, lehetővé téve a nátrium és a kálium jelenlétének megfigyelését a bolygó légkörében.

A kálium jelenlétére nem találtak bizonyítékot, a nátrium jelenléte azonban egyértelmű volt. A kutatócsoport számára láthatóvá vált a teljes nátriumabszorpciós képvonal vagy annak teljes lenyomata.

Ha a bolygó légkörében felhő vagy pára lenne, eltakarnák a nátrium ismertetőjegyét. Ez egyértelmű bizonyíték arra, hogy egy tiszta légkört látunk.

A felhő nélküli bolygók nagyon ritkák, csillagászok becslése szerint az exobolygók kevesebb mint hét százalékának lehet tiszta légköre.

Az első és eddig egyetlen ismert exobolygót tiszta légkörrel 2018-ban fedezték fel. A WASP-96b-t a Szaturnuszok családjába sorolták, mivel tömegét tekintve ehhez a bolygóhoz hasonló.

A felhő nélküli légkörű exobolygók tanulmányozása által a csillagászok jobban megérthetik, miként formálódtak azok. Ritkaságuk azt feltételezi, hogy esetükben valami más megy végbe, vagy különbözőképpen formálódtak, mint a legtöbb planéta. A tiszta légkör által könnyebbé válik a bolygók kémiai összetételének tanulmányozása, ami segíti azonosítani azt, hogy miből épülnek fel.

A James Webb teleszkóp felbocsátása az év folyamán új lehetőségeket teremt ezen bolygók, köztük a WASP-62b tanulmányozására.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!