Gyors szűrés

2020.11.04. 09:50

Köhögésük alapján azonosítja a Covid-betegeket a mesterséges intelligencia

Teszteléseken 98,5 százalékos sikerrel mutatta ki a betegséget olyan emberek körében, akiknek koronavírustesztje pozitív lett, és százszázalékos eredményt ért el azok körében, akiknek a köhögésen kívül semmilyen más tünetük nem volt.

Forrás: Shutterstock

Az amerikai kutatók által fejlesztett mesterséges intelligencia algoritmusa képes pontosan azonosítani a koronavírus okozta Covid–19 betegségben szenvedőket köhögésük hangzása alapján.

A kutatók applikációvá akarják fejleszteni az algoritmust,

ezért engedélyeztetni fogják az illetékes hatóságnál – adta hírül a BBC hírportálja.

A szakemberek szerint az emberi fül képtelen meghallani a különbséget a tünetmentes koronavírus-fertőzöttek köhögésének hangzásában.

A Massachusettsi Műszak Egyetem (MIT) kutatói az IEEE Journal of Engineering in Medicine and Biology című tudományos folyóiratban mutatták be fejlesztésüket. Az MIT kutatói mintegy 70 ezer hangmintát gyűjtöttek köhögésekről. Közülük 2500 származott azonosított koronavírus-fertőzöttől.

Változik a hangadás, ha valaki koronavírusos, még akkor is, ha tünetmentes

– magyarázta Brian Subirana, az MIT kutatója.

Az algoritmust a gyakorlatban alkalmazni lehet diákok, dolgozók naponta történő szűréséhez vagy közösségek gyors szűréséhez, ha csoportos fertőzés lép fel – olvasható tanulmányukban.

Számos más intézmény, köztük a Cambridge-i Egyetem, a Carnegie Mellon Egyetem és a Novoic brit startup is dolgozik hasonló projekten. A Cambridge-i Egyetem kutatói júliusban hasonló hangteszteléskor 80 százalékos sikert értek el a koronavírus-fertőzés azonosításában a köhögés és a légzés hangzásának vizsgálatakor.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!