e-Hód

2020.10.21. 15:02

Már lehet regisztrálni Magyarország legnagyobb informatikai versenyére

A jubileumi e-Hód 2020-on hazai általános- és középiskolás diákok indulhatnak: az interneten zajló versenyen a gyerekeknek a programozáshoz hasonló és informatikai készségeket igénylő feladatokat kell megoldaniuk egy rendhagyó informatika tanóra keretében.

Forrás: Shutterstock

Az e-Hódot a BEBRAS részeként tíz éve rendezi meg Magyarországon a Neumann Társaság az ELTE Informatikai Karával közösen. A BEBRAS-kezdeményezés célja, hogy felkeltse a diákok érdeklődését az informatika iránt, feloldja esetleges negatív előítéleteiket és megmutassa a szakmában lévő lehetőségeket.

Tavaly világszerte közel 2,8 millió diák vett részt a versenyen, itthon pedig 202 magyarországi iskola 27.702 diákja vett részt a feladatok megoldásában az interneten keresztül. Mivel az e-Hódon

nem klasszikus programozási feladatokat kell megoldania a versenyzőknek, ezért ilyen jellegű előképzettségre nincs szükség.

A rövid, gyorsan megérthető és megoldható feladatokat úgy dolgozzák ki, hogy azok megoldása a programozáshoz hasonló készségeket – strukturált és logikus gondolkodást igényel.

- Az e-hódos feladatok mind érdekes problémákat mutatnak be, elgondolkodtatóak. Megoldásuk során a humán és reál érdeklődésű diákok is a későbbiekben jól használható tapasztalatokat szerezhetnek – mondta el Pluhár Zsuzsa, az ELTE tanársegédje.

A 2020-as e-Hód szakmai támogatója a 4iG, amely a Senior korcsoport legjobban szereplő diákja számára ösztöndíjat ajánlott fel.

Az e-HÓD-on öt korcsoportba osztva vehetnek részt diákok negyediktől tizenkettedik osztályig egy-egy iskolai tanóra keretében.

A részvétel mindenkinek ingyenes. A 2020-as e-Hódra a verseny honlapján keresztül tanáraik regisztrálhatják a hazai osztályokat, diákokat.

A jelentkezőknek idén november 9-én reggel 7 óra, és november 20. 18 óra között, hétköznapokon lesz módja részt venni a megmérettetésen a saját iskolájukban, egy-egy rendhagyó informatikai tanóra, vagy szakköri foglalkozás keretében.

Az e-Hódnak bármelyik résztvevő a nyertese lehet, ha képes hibátlanul megoldani a feladatokat. A kihívást hiba nélkül teljesítő diákokat a szervezők személyes döntőre invitálják 2021 első felében (a pontos időpontról majd a járványhelyzet függvényében döntenek). Ezen az eseményen további extra feladatok várják őket, amelyek megoldásáért különböző jutalmakat nyerhetnek.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!