Tájékoztatás és képzés

2021.07.10. 15:00

Megalakult a Digitális Turizmus Szövetség

Utazás- és rendezvényszervezők, szállásadók, vendéglátók, valamint számos érdekképviselet részvételével.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A szövetség az informatika és infokommunikáció, valamint a turizmus-vendéglátás együttműködését szorgalmazza, mivel – mint közleményükben írták – más ágazatokhoz képest

gyenge a belföldi idegenforgalom digitális felkészültsége.

A járvány után, a fenntartható turizmus korszakában erre nagyobb szükség lesz, mint eddig bármikor, hiszen nemzeti értékeket hagyományos módon nem lehet már a világ elé tárni.

Az idegenforgalmi piacot utazási blogok és internetes megosztások formálják, az utazási szokások átalakultak, a foglalási rendszerek átkerültek a virtuális térbe, elterjedtek az online fizetési megoldások. Digitális átalakulásra azért is szükség van, mert hozzájárul a hatékony teljesítményméréshez, a működési költségek csökkentéséhez is.

A szövetség cselekvési akcióterv kidolgozását ígéri, emellett tájékoztatási és képzési rendszerek létrehozását sürgeti, és olyan támogatásokat szeretne uniós és költségvetési forrásból, amelyek javítják az érintett vállalkozások digitális fejlettségét. A kezdeményezéshez minden belföldi és külhoni gazdasági és szakmai szervezet csatlakozhat.

A DTSZ vezetőségében az alapítók mellett a Hungexpo, a Magyar Rendezvényszervezők Szövetsége, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, valamint a Magyar Utazási Irodák Szövetsége is képviselteti magát

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!