Csúcstechnika segíthet

2021.09.12. 12:00

Nem csak fizikai, de lelki egészségünk is romlott a karantén alatt

A magyarok fele úgy érzi, mindkettőn változtatni szeretne, ebben pedig a viselhető okoseszközök is segíthetnek egy keveset.

Forrás: Huawei

A magyarok több mint fele úgy érzi, mindenképpen változtatna a pandémia és a korlátozások mentális és fizikai állapotukra gyakorolt negatív hatásain – derült ki a Huawei Technologies és az IPSOS által végzett online felmérésből.

A megkérdezettek harmada gondolja úgy, hogy jelentősen nőtt a testsúlya a karantén alatt: saját bevallásuk szerint átlagosan mintegy 7,2 kilogrammot szedtek fel.

A válaszadók 48 százaléka sokkal több időt töltött a számítógép vagy a TV előtt a lezárások idején, ennek fizikai állapotuk mellett szociális kapcsolataik, hobbijaik, vagyis mentális egészségük látta kárát. 55 százalékuk szükségét érzi, hogy változtasson ezen,

minden negyedik honfitársunk úgy véli, a sport és fitnesztevékenységet támogató okosórák és okoskarkötők segíthetnek az egészségük mindkét aspektusának javításában.

Komoly fizikai és mentális tüneteket okozott a bezártság

Nem csak fizikálisan, de mentálisan is megterhelő volt az elmúlt egy év a magyarok számára. A válaszadók szerint a járvány időszaka negatív hatással volt életük különböző aspektusaira – elsősorban a testi és lelki egészségükre. A kutatás szerint mozgáshiány és az ezzel összefüggő súlygyarapodás jelentette a legnagyobb problémát, de a szorongásos tünetek is gyakoriak. A válaszadók 44 százaléka érzi úgy, hogy sokkal kevesebb energiája van, 40 százalékuk aggódik a jövő miatt és 37 százalékuk küzd különböző alvászavarokkal.

A leggyakoribb probléma a súlygyarapodás

A lezárások súlyos következményekkel jártak a hazai válaszadók fizikai állapotára nézve: 48 százalékuk több időt töltött a tévé előtt, mint korábban, emiatt sokan felszedtek pár kilót, egészségtelenebbül táplálkoztak és kevesebbet mozogtak. A megkérdezettek harmada válaszolta azt, hogy nőtt a testsúlya ezen időszak alatt, ők átlagosan 7,2 kilogrammot szedtek fel.

A szellemi munkát végzőket nagyobb arányban érintette a súlygyarapodás problémája, mert sokuknak le kellett mondania a nyaralásról és a fizikai aktivitásról. Ennek következtében 40 százalékuk szedett fel pár kilót. A 35 és 44 év közötti válaszadók, valamint a megkérdezett nők negyede (26%, 25%), a menedzserek közel harmada (31%) jelölte meg legfőbb hízási okként azt, hogy gyermeke online oktatás miatt otthon volt az iskolaidő alatt.

A járvány sokak társadalmi-szociális kapcsolatait is negatívan befolyásolta. A kérdőívet kitöltők 27 százaléka érzi úgy, hogy már nem olyan szoros a kapcsolata a barátaival, mint egy évvel ezelőtt, 14 százalékuk pedig a családi kapcsolatai meglazulásáról számolt be.

A magyarok fele változtatna életmódján

A válaszadók több mint fele (55%) érzi a fentiek miatt szükségét annak, hogy javítson a fizikumán, míg 50 százalék vélekedik ugyanígy a mentális egészségéről. Ennek érdekében első lépésként fogyást, sűrűbben végzett testmozgást, sportolást és átfogó orvosi vizsgálatokat terveznek. A válaszadók szeretnének többet kimozdulni, várost nézni, kirándulni, sétálni, kisebb belföldi, vagy külföldi utazást tenni, illetve úszni. A legtöbbek szerint a barátokkal és családdal töltött idő segíthet a mentális egyensúlyuk helyreállításában. A válaszadók több mint negyede (26%) pedig úgy véli, hogy a sokféle egészségügyi, fitnesz- és sporttevékenységet támogató és mérő okosórák, vagy okoskarkötők segíthetnek nekik fizikai-mentális állapotuk javításában.

Sokan az okoseszközökben látják a megoldást

A magyarok széles körben úgy vélik, hogy az új okostelefonos alkalmazások és okoseszközök különböző körülmények között segíthetnek a jobb minőségű élet elérésében. Minden második ember (51%) szerint egy megfelelő alkalmazás segíthet csökkenteni a stressz-szintet, amivel a válaszadók 39 százaléka bevallottan küzd.

Egyre több magyar használ az okostelefonok mellett viselhető okoseszközöket – mint az okosórák, vagy az okoskarkötők – az egészségügyi funkcióik miatt. Ezek az eszközök profi fitnesz- és egészségfunkciói akár

százféle edzésmódot támogatnak és a testhőmérséklet mellett a stressz-, valamint a véroxigén-szintet is mérik.

A különféle lépésszámlálók, a sporthoz kapcsolódó egyéb mérőeszközök és a mérlegek mellett a vérnyomásmérők és a stressz mérésére szolgáló eszközök is egyre elterjedtebbek a felhasználók körében. Az intelligens eszközök kívánt funkciói közül a leggyakrabban a vízállóság és a hosszú akkumulátor-élettartam a legfontosabb, de számos egészségügyi funkció és a minőségi anyagok egyaránt keresettek.

„Azért készítettük ezt a felmérést, hogy képet adjunk arról, milyen komoly hatást gyakorolt életünkre a járvány. Örömmel látjuk, hogy a korábbinál is fontosabb lett az embereknek a saját egészségük, és ebben egyre többen támaszkodnak okoseszközökre, többek között okosórákra és okoskarkötőkre. Ebben nagy segítségükre lehet a Huawei új zászlóshajó okosóra-családja, a Watch 3, melyek profi fitnesz- és egészségfunkciói akár százféle edzésmódot támogatnak és legújabb funkcióként már a testhőmérsékletet is mérik” – mondta Nagy Ivett, a Huawei Technologies Hungary fogyasztói üzletágának marketing igazgatója.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!