Óvatosságra intette a fiatalokat Michelle Obama

Michelle Obama a közösségi média veszélyeire figyelmeztetett.

Szerdán Chicagóban, az Obama Alapítvány találkozóján a közösségi média erejének hátulütőire figyelmeztette a fiatal civil vezetőket Michelle Obama. A találkozón hangsúlyozta azt is, hogy nem kell minden gondolatot rögtön közzétenni az interneten.

A volt amerikai first lady hatvan ország és 27 amerikai tagállam 500 meghívott, fiatal civil vezetője előtt tartott beszédet. Mint elmondta, a szavak komoly erővel bírnak, különösen egy olyan korban, amelyben a Twittert és az egyéb közösségi oldalakat fegyverként is lehet használni. Michelle Obama figyelmeztette a résztvevőket, hogy legyenek elővigyázatosak a közösségi médiával.
 

Ne tweeteljük ki az összes gondolatunkat

– mondta, hozzátéve, hogy az embereknek, különösen a fiataloknak muszáj átgondolniuk a mondanivalójukat, és nem utolsó sorban oda kell figyelniük a helyesírásra is.

Barack Obama volt amerikai elnök a rendezvény utolsó felszólalójaként elmondta, rendkívül inspirálóan hatott rá mindaz, amit a fiataloktól hallott a tanácskozás két napján. Beszédében türelemre intette a hallgatóságot, és rámutatott, hogy az emberek gyakran félreértelmezik a kampányszlogenjeként is használt remény és változás szavakat. Mint fogalmazott:

a remény nem azt jelenti, hogy holnaptól minden jobb lesz. A változás csak akkor lehetséges, ha keményen dolgozunk érte. De ez nem egyik napról a másikra történik.

A rendezvény felszólalói között volt még Harry herceg, a rapper Common és Lin-Manuel Miranda amerikai zeneszerző, színész, forgatókönyvíró, a nagy sikerű Hamilton musical alkotója is.